Most már hivatalosan is Trump az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje

2024. július 15. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn – számolt be az MTI.

A volt elnök Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában a 39 éves James David (J.D.) Vance ohiói szenátort nevezte meg alelnökjelöltjének, aki Trump egyik legélesebb bírálójából egyik legelkötelezettebb védelmezőjévé lépett elő.
Donald Trump azt írta, hogy Vance a legalkalmasabb alelnökjelöltnek, s a választási kampány során egyebek között a csatatérállamoknak számító Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, Ohio és Minnesota munkásainak, illetve farmereinek megnyerésére fog összpontosítani.

Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kampánycsapata élesen bírálta Vance jelölését, egyebek között úgy vélve, hogy „tekintet nélkül az amerikai népnek okozott károkra” végre fogja hajtani Trump „szélsőséges politikai terveit”.

Az elnökválasztást 2024. november 5-én tartják az Egyesült Államokban. A választással kapcsolatos híreink itt olvashatók, és Elektor címen külön podcastban is foglalkozunk a témával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!