Klicsko: Az eddigi legsúlyosabb orosz támadás érte Kijevet, egy gyerekkórházat is találat ért

2024. július 8. – 12:28

Klicsko: Az eddigi legsúlyosabb orosz támadás érte Kijevet, egy gyerekkórházat is találat ért
Mentők dolgoznak az Ohmatdyt gyermekkórházban, amely az orosz rakétacsapások során megsérült Kijevben – Fotó: Gleb Garanics / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább húszan meghaltak, miután Oroszország hatalmas rakétatámadást indított Ukrajna városai ellen hétfőn, írja a BBC. Kijevben legalább heten haltak meg, amikor egy gyerekkórházat ért rakétacsapás, Vitalij Klicsko főpolgármester azt mondta, hogy a kórházat evakuálták.

Kijeven kívül más nagyvárosokat is orosz támadás ért, a közép-ukrajnai Krivij Rih városában legalább tízen haltak meg miatta, a keleti Pokrovszkban pedig hárman. A Lengyelországban tartózkodó ukrán elnök az X-en azt írta, hogy Oroszország körülbelül 40 rakétát lőtt ki ukrán célpontokra országszerte.

„Különböző városok: Kijev, Dnyipro, Kryvyi Rih, Szlovjanszk, Kramatorszk. Több mint 40 különböző típusú rakéta. Lakóépületek, infrastruktúra és egy gyermekkórház is megsérült” – írta Volodomir Zelenszkij, hozzátéve, hogy a megsérült gyerekkórház Európa egyik legfontosabb ilyen intézménye. Zelenszkij, aki a héten az Egyesült Államokba utazik a washingtoni NATO-csúcstalálkozóra, egy videót is posztolt a támadás utáni állapotokról.

A BBC azt írja, hogy Kijev felett füstfelhőket lehetett látni hétfőn, a közösségi médiában közzétett videókon pedig az Okhmadyt gyermekkórházat ért pusztításról terjednek posztok. A brit hírcsatorna szerint nem világos, hogy a kórházban tartózkodók közül megsérült-e valaki.

A gyermekkórházban 2022-ben a Telex tudósítói is jártak, képriportunkat itt nézhetik meg, a helyszínen forgatott videót pedig itt:

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Reutersnek azt mondta, hogy a hétfői volt az eddigi legsúlyosabb napközbeni támadás az ukrán főváros ellen a háború kezdete óta. A regionális hatóságok szerint ipari létesítmények, lakó- és kereskedelmi épületek sérültek meg a többi között a már említett városokon kívül Dnyipróban és Kramatorszkban is.

A támadás alig egy héttel Orbán Viktor magyar miniszterelnök ukrajnai, és három nappal a moszkvai látogatása után következett be. Orbán Viktor a múlt héten, a magyar EU-elnökség első hetén kezdte meg titkos utazását, először kedden Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel tárgyaljon, majd pénteken Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon. Innen a hétvégére Azerbajdzsánba ment, a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozójára, majd magyar idő szerint hétfőn reggel érkezett Pekingbe, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozzon. Orbán a találkozókat békemissziónak nevezi a közösségi oldalain. A magyar kormányfő Pekingből Washingtonba repült tovább, ő is részt vesz a NATO-csúcson.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!