Harmincan megsérültek, egy utas a csomagtárolóba repült az Air Europe turbulenciába került gépén

2024. július 2. – 04:30

Másolás

Vágólapra másolva

Harminc utas megsérült, miután az Air Europa egyik Boeing 787-esének kényszerleszállást kellett végrehajtania Brazíliában – írja a CNN.

A Madridból Uruguayba tartó járat turbulenciába került, és kényszerleszállást kellett végrehajtania – közölte hétfőn az Air Europa spanyol légitársaság. „Montevideóba tartó UX045-ös járatunkat az erős turbulencia miatt Natal (Brazília) repülőterére irányítottuk át”, írták. Hozzátették: a gép biztonságosan leszállt, azokat, akik sérüléseket szenvedtek ellátják.

A turbulenciába került repülőgép egy Boeing 787-9 Dreamliner volt a Flightradar24 repüléskövető oldal szerint. A spanyol légitársaság közölte, hogy egy másik gép később, hétfőn indul majd Madridból, és felveszi a Brazíliában rekedt utasokat, hogy folytathassák útjukat Uruguayba. Az interneten közzétett képek és videók alapján a gép utastere több helyen is megsérült. Az egyik utast pedig egyenes az ülések felett található csomagtáróból kellett kiszedni:

Az utóbbi időben több gép is hasonlóan durva turbulenciába került. Május végén a Singapore Airlines gépe került turbulenciába, amely miatt egy utas meg is halt a fedélzeten, húsz embert pedig még napokkal később is az intenzíven ápoltak; majd a Qatar Airways gépe járt így Törökország felett, itt tizenketten sérültek meg. A plafonba csapódó utasok rémképe kétségtelenül ijesztő, azt azonban hozzá kell tenni, hogy az ilyen erős turbulencia elég ritka. Azonban egyre gyakoribbak lesznek a repülők utasait veszélyeztető turbulenciák, és erről is a klímaváltozás tehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!