Matteo Salvini: Dolgozunk a Patriótákon

2024. július 2. – 15:38

Másolás

Vágólapra másolva

Matteo Salvini újságírók kérdésére kedden arról beszélt, hogy már dolgoznak Orbán Viktor javaslatán egy európai patrióta pártcsoport létrehozásáról. A Liga olasz jobboldali párt vezetője egy Rómában megrendezett gazdasági találkozón felelt ezzel arra a kérdésre, hogy a Liga európai parlamenti képviselői csatlakoznak-e az Orbánék által kezdeményezett Patrióták Európáért csoporthoz, írja az MTI.

„A Liga évek óta azon dolgozik, hogy minél több olyan pártot vonjon be, amelynek célja egy másfajta EU felépítése, az Európát az elmúlt években tönkretevő baloldaliak nélkül, akik nem hajlandóak támogatni Ursula von der Leyent”, idézi a L'Unitá nevű olasz lap Orbánék nyilatkozatáról.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Andrej Babiš, az ANO párt elnöke vasárnap Bécsben írta alá azt a Patrióta kiáltványt, amely, mint fogalmaztak, egy „új politikai szövetséget” kínál fel Európa nemzeteinek, valamint szuverenista, patrióta pártjainak. A csatlakozó pártok az Európai Parlamentben önálló képviselőcsoportot hoznának létre, és az alapítók tervei szerint rövid időn belül a legnagyobb jobboldali EP-frakcióvá válnának.

A formálódó Patrióták Európáért szövetség bejelentése körül viszont egyelőre rengeteg a kérdőjel. Nem tudni többek között, miért jelentettek be új tervezett európai parlamenti frakciót, ha eddig a jobboldal egyesítésének szándékáról volt szó (ráadásul úgy, hogy a háromból az egyik párt egy másik, már létező csoportban ül), és az sem világos, mire alapozva állítja Orbán, hogy napokon belül az egyik legnagyobb jobboldali frakcióvá válnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!