Rocksztárként fogadták Julian Assange-t, amikor megérkezett Ausztráliába

2024. június 26. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett szülőhazájába, Ausztráliába Julian Assange, a WikiLeaks alapítója, akit öt év vizsgálati fogság után kedden engedtek szabadon a brit hatóságok, írja a Skynews. Assange gépe magyar idő szerint 12.30 körül landolt Canberrában, a WikiLeaks alapítója ügyvédjével együtt szállt ki a gépből, majd láthatóan elérzékenyülve hosszan ölelte és csókolta meg feleségét.

A brit hírcsatorna YouTube-ra is feltöltött videójában azt hallani, hogy többen üdvrivalgással fogadták a gépből kiszálló Assange-t, és azt kiabálták felé, hogy „köszönjük Julian”.

Az Egyesült Államokkal kötött vádalku értelmében Assange szabad emberként távozott a Saipanon található bíróságról, miután egyetlen vádpontban bűnösnek vallotta magát. A bíró, Ramona V Manglona 62 hónap börtönbüntetésre ítélte Assange-t, amiért amerikai hadititkokat hozott nyilvánosságra.

Assange felesége, Stella Assange korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy kegyelemért fognak folyamodni, hogy a jövőben visszatérhessen az Egyesült Államokba.

A WikiLeaks becslések szerint több mint tíz millió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, majd adta át médiapartnereinek, ehhez Assange együttműködött az amerikai hadsereg volt hírszerzési elemzőjével, Chelsea Manninggel, akit 35 év börtönre ítéltek korábban – mígnem hét év után az akkori elnök, Barack Obama kegyelmet adott neki. Assange öt évig várt kiadatási őrizetben egy londoni börtönben, miután az Egyesült Államok kiadatását kérte a britektől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!