Ukrajna nyitott arra, hogy Oroszország részt vegyen a következő békekonferencián

2024. június 20. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

Elképzelhető, hogy Ukrajna meghívja Oroszországot a következő nemzetközi békekonferenciára, amelynek célja a jövőbeli béketárgyalások formulájának kidolgozása – közölte Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke, Andrij Jermak.

A Reuters azt írja, hogy ukrán tisztviselők már megkezdték egy második békecsúcs előkészítő munkáit. Előző héten kétnapos nemzetközi békekonferenciát tartottak a svájci Bürgenstockban, az eseményen 92 ország képviseltette magát, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten. Az összejövetelt Ukrajna kezdeményezte, és csak hosszas egyeztetések után sikerült megrendezni, Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem hívták meg.

Jermak egy kedden késő este tartott online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a csúcstalálkozó csak azután jöhet majd létre, hogy a részt vevő országok kitaláltak egy egységes tárgyalási tervet. „A második csúcstalálkozó akkor válhat valóra, ha lesz egy közös tervünk” – mondta, hozzátette: még sok munkájuk van. Jermak elmondta: a második ilyen csúcstalálkozóra egy orosz képviselőt is meghívhatnak, hogy bemutassák neki az eseményen összerakott béketervet.

A hétvégi svájci találkozó folytatására egyelőre egyetlen ország sem jelentkezett. Svájcban elfogadtak egy közös állásfoglalást arról, hogy Ukrajna területi épségének kell képeznie a béke alapját – ezt egyébként Magyarország is aláírta. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig arról beszélt a csúcson: „Ha bármilyen üzenetük van, azt szívesen kézbesítjük Moszkvának.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!