Trump elfogadná a börtönbüntetését, de szerinte nem biztos, hogy a közvélemény belenyugodna

2024. június 3. – 05:23

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump el tudná fogadni a börtönbüntetését vagy a házi őrizetet is, de szerinte nem biztos, hogy a közvélemény ebbe belenyugodna – mondta a republikánusok elnökjelöltje vasárnap a Fox Newsnak adott interjújában.

Donald Trumpot múlt héten bűnösnek mondta ki a New York-i esküdtszék hallgatási pénzes perében. Trumpot az ellene felhozott 34 vádpont mindegyikében bűnösnek találták. A büntetés típusát és mértékét majd az eljáró bíró fogja meghatározni július 11-én, utána lesz helye fellebbezésnek, így várhatóan nem jogerős döntés születik majd.

Az eset dióhéjban arról szól, hogy egy Stormy Daniels művésznevű pornószínésznő azt állítja, 2006-ban lefeküdt Trumppal, majd tíz év múlva a politikus megpróbálta elintézni, hogy az akkori elnökválasztási kampányban Daniels ne hozakodjon elő a sztorival. Akkori ügyvédjén, Michael Cohenen keresztül 130 ezer dollárt fizetett Danielsnek, Cohen felé szimpla ügyvédi költségként számolva el mindezt. Azonban az amerikai jogszabályok szerint ez nem ügyvédi költség, hanem kampányköltés volt, hisz a jelölt jó hírnevét igyekeztek megőrizni.

Trump hétvégén arról beszélt, hogy számára a választási siker lesz a bosszú, a pert kezdeményező embereket pedig gonosz és beteg embernek nevezte. Azt is mondta, hogy a tárgyalása különösen nehéz volt feleségének.

A Trump-perben hozott elmarasztaló esküdtszéki döntésre vasárnap reagált a kongresszus alsóházának republikánus elnöke, aki szintén a Fox News televízióban azt mondta, hogy a képviselőházi republikánusok minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak majd, hogy visszavágjanak a szavai szerint korrupt ügyészeknek. Mike Johnson a kongresszus felügyelő szerepkörét említette eszközként, hangsúlyozva, hogy minden tekintetben a törvény keretein belül, a jogállami normákat figyelembe véve járnak majd el.

(BBC, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!