A londoni rendőrségnek nemcsak a BL-döntő, de egymásra acsarkodó iszlámellenes, antirasszista és Izrael-ellenes tüntetők is gondot okoztak

2024. június 2. – 07:56

A londoni rendőrségnek nemcsak a BL-döntő, de egymásra acsarkodó iszlámellenes, antirasszista és Izrael-ellenes tüntetők is gondot okoztak
Szélsőjobboldali tüntetők a BL-döntő napján Londonban. Fotó: Henry Nicholls/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC részletesen is beszámolt a június 1-i londoni rendbontásokról. A Telex is írt már arról, hogy a pályára berohanó, vagy a mérkőzés előtt a stadion bejáratát jegy nélkül megrohamozó szurkolók közül ötvenhárom embert kellett őrizetbe venni.

Ám a londoni rendőröknek nemcsak ezért volt gondja. Képzeljünk el egy BL-döntőt, ami még egy olyan nagy városnak is, mint London komoly szervezési kihívás, de eközben három egymással igencsak konfrontatív viszonyban levő tüntetőcsoportot is meg kellett fékezni, akik közül többen is szándékosan is szerették volna növelni a káoszt, mindenféle útlezárással. Történt ugyanis, hogy a nap elején több ezer ember vett részt Tommy Robinson szélsőjobboldali aktivista tüntetésén.

A rendkívül ellentmondásos figura Anglia egyik legismertebb bajkeverője, iszlámellenes aktivistája, az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű szélsőséges jobboldali szerveződés alapítója,

Valaha a lutoni reptéren volt civil állása is, a városnév már utalhat arra, hogy a Premier Leagueból most kieső Luton FC szurkolója. Az eredetileg Stephen Christopher Yaxley néven született 42 éves aktivista több felvett néven is ismert, volt a Brexit-párti Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) politikai tanácsadója, de általában erőszakos viselkedéseivel, iszlámellenes akciókkal tűnik fel, amikor éppen nincs börtönben, mert sokszorosan elítélt bűnözőről van szó.

Az ő tüntetése azonnal ellendemonstrációt, antifasiszta tüntetést is életre hívott, amit a Stand Up To Racism szervezett Whitehallban. A rendőrségnek a két csoportot úgy kellett valahogy távol tartania, hogy egy harmadik csapat Izrael-ellenes demonstrációt is hirdetett. Itt a rendőrség egy statikus demonstrációt engedélyezett is, de azt nem, hogy London olyan részein is áthaladjon a tervezett Izrael-ellenes menet, ahol köztudottan több zsidó vallású ember is él.

A rendőrség szerint olyan csoportok is előszivárogtak a tüntetések miatt, amelyek korábban kapcsolatban álltak, az Egyesült Királyságban amúgy elég sikeresen a stadionokból kiszűrt futballhuliganizmussal. A rendőrség tájékoztatása szerint végül a demonstrációkon 11 embert vettek őrizetbe. Eközben ahogy az erőszakos csoportok gyülekeztek a környék kocsmáiban, előfordult, hogy részegen randalíroztak, vagy belekötöttek egy segédmunkásba, emiatt további két embert kellett letartóztatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!