Ötvenhárom embert rendbontás miatt letartóztattak a BL-döntő kezdetekor

2024. június 1. – 23:48

Másolás

Vágólapra másolva

A szombati Real Madrid-Borussia Dortmund mérkőzés, vagyis a Bajnokok Ligája döntőjének kezdete után néhány perccel rendbontás miatt leállították a meccset, és mint a Sky News kiderítette, összesen ötvenhárom embert vettek őrizetbe a Wembley Stadionban és környékén.

Az esettel kapcsolatban megkérdezett biztonsági vezető elmondta, a stadionba való illegális bejutási kísérletek zömét meghiúsították, köztük azokat is, amelyekben a szurkolók jegy nélkül próbáltak bejutni.

Mint hozzátette, az online megosztott videók, amelyeken az látható, hogy különböző csoportok futnak a stadion bejáratához, nem feltétlenül jelentenek sikeres belépést, hiszen a főbejárat után több ellenőrzőpont is van a Wembleyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!