Elnézést kért Sean „Diddy” Combs, miután előkerült egy felvétel, amin brutálisan bántalmazta volt barátnőjét

2024. május 19. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

Sean „Diddy” Combs bocsánatot kért „megbocsáthatatlan” viselkedéséért, miután előkerült egy biztonsági kamera felvétele, amin az látható, ahogy brutálisan rátámadt volt barátnőjére, Casandra „Cassie” Ventura énekesnőre – írja a BBC.

A rapsztár az Instagram-oldalára feltöltött videóban azt mondta, hogy vállalja a felelősséget a videóban látottakért. A CNN által közzétett felvételen Combs a földön rugdossa, megrángatja és lökdösi volt barátnőjét egy szálloda folyosóján. „Undorodtam magamtól, amikor ezt tettem. Most is undorodom” – fogalmazott.

Combs arról is beszélt, hogy a történtek után szakember segítségét is kérte, terápiára és elvonóra kezdett járni. „Kegyelmet kértem Istentől. Nagyon sajnálom” – mondta. A biztonsági kamerák által rögzített felvétel állítólag 2016-ban készült egy Los Angeles-i hotelben. A helyi ügyészség pénteken közölte, hogy a videón rögzített támadás túl régi lehet ahhoz, hogy vádat lehessen emelni miatta.

Tavaly novemberben Ventura egy meg nem nevezett összeg fejében megegyezett Combsszal az ellene indított perben, amiben egy évtizeden át tartó nemi erőszakkal vádolta a férfit. Combs ügyvédje, Benjamin Brafman akkor azt mondta, hogy az egyezség semmiképpen sem jelenti a vétkesség beismerését.

Azóta egyébként több másik nő is pert indított a rapper ellen, amelyben szexuális és fizikai bántalmazással is vádolják. A múlt hónapban házkutatást tartottak a Los Angeles-i és a floridai Miamiban található otthonaiban egy emberkereskedelemmel kapcsolatos szövetségi vizsgálat részeként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!