Először vet ki az EU szankciót izraeli telepes szervezetre, amit a magyar kormány eddig ellenzett

2024. április 19. – 19:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok után az Európai Unió is szankciót vet ki két izraeli telepes szervezetre – derült ki az Európai Tanács közleményéből. Az EU állam- és kormányfőit tömörítő testület döntése a két szervezet mellett négy magánszemélyt érint, akiknek EU-ban lévő számláit is befagyasztották és nem is utazhatnak be az EU-ba.

A szélsőségesnek minősített szervezetek Ciszjordániában hoztak létre telepeket és erőszakosan léptek fel a palesztinokkal szemben. Súlyosan megsértették emberi jogaikat, megkárosították őket tulajdonukban, veszélyzetették ingatlanjaikat – idézte a Politico a szankciók alá vont szervezetek bűnlajstromát.

Ez az első alkalom, hogy az EU szankciót vet ki olyan izraeli telepes szervezetre, amely palesztinokkal szembeni erőszakkal vádolható.

Az EU a héten már jelezte aggodalmát a Ciszjordániában tapasztalható feszültség növekedése a palesztinokkal szembeni erőszak erősödése miatt.

A szankciók kivetését márciusban a magyar kormány egyedüliként ellenezte, amikor a szankciókat összekötötték volna a Hamász terrorista szervezet elleni szankciókkal. Szijjártó Péter azzal érvelt, hogy ezzel egyenlőségjelet tennének Izrael és az ország ellen támadást indító Hamász közé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!