Kihátrált az eredeti helyszín, újat kell keresni a brüsszeli konzervatív konferenciának, ahol Orbán is előad

2024. április 13. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

Bizonytalanná vált a brüsszeli, a magyar kormány által is erősen támogatott Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) megrendezése, miután a Concert Noble nevű rendezvényhelyszín bejelentette, hogy nem szeretnék, ha náluk tartanák meg a jövő heti eseményt. Az MCC brüsszeli központjának igazgatója jelezte, hogy már keresik az alternatív lehetőségeket, és hozzátette, szerinte a szólásszabadság ellen indítottak háborút a döntéssel, ami ellen minden jóérzésű embernek tiltakoznia kellene – írja a Politico.

A jövő szerdán és csütörtökön tartandó konferencián Orbán Viktor mellett a tervek szerint felszólal majd a volt brit belügyminiszter, Suella Braverman, akit egyesek a brit populista jobboldal egyik bajnokaként tartanak számon, Nigel Farage, aki a UKIP egykori elnökeként kulcsfigurája volt a brexitnek, valamint Éric Zemmour francia konzervatív esszéíró is. Emiatt már többen tiltakoztak az ellen, hogy Brüsszelben tartsák meg a konferenciát, a Brussels Times szerint pedig antifasiszta szervezetek tüntetést is szerveztek a Concert Noble elé.

Az MCC Brussels igazgatója, Frank Furedi a döntés után elmondta, hogy ez a szólásszabadság és a politikai önkifejezés egész Európára kiterjedő válsága, és tragédiának nevezte, hogy az úgynevezett cancel culture Brüsszelben is megjelent. Szerinte emiatt világnézettől függetlenül mindenkinek aggódnia kellene, és mint mondta, mindenkinek el fogják mondani, hogy „megpróbálták őket elhallgattatni, de a szabadság győzni fog”. Az Orbán Viktor részvételét is megerősítő Orbán Balázs a Brussels Time korábbi cikke nyomán egyébként annyit írt, hogy „minden konferenciára érdemes elmenni, amit be akarnak tiltani”.

A NatCon a konferencia honlapja szerint „olyan közéleti személyiségeket, újságírókat, tudósokat és diákokat hoz össze, akik megértik, hogy a konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez, valamint az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez”. Szerintük a közelgő európai parlamenti választások miatt sürgősen meg kell fogalmazni a választók prioritásait, és be kell mutatniuk a konzervatív eszmék relevanciáját az európai nemzetek jövőjének szempontjából.

Ez már a kilencedik NatCon, Orbán Viktor már 2020-ban is részt vett a Rómában rendezett konferencián, és fel is szólalt – ekkor az akkor még nem miniszterelnöki pozícióban dolgozó Giorgia Meloni volt a legnagyobb név a meghívottak között. A 2022-esen Varga Judit beszélt. Az idei konferenciát erősen támogatja a magyar állam, a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium és az utóbbihoz köthető The European Conservative is a szponzorok között van. A 2020-as eseménynél még csak a Danube Institute volt feltüntetve támogatóként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!