Öt év után idén végre elkezdhetik építeni a trieszti magyar tengeri kikötőt

2024. április 10. – 21:57

Másolás

Vágólapra másolva

Idén elkezdődhet a trieszti magyar tengeri kikötő építése – derül ki abból a válaszból, amit Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára írt Keresztes László, LMP-s képviselő írásbeli kérdésére.

Magyar Levente szerint folyamatosak az egyeztetések az olasz féllel, és a tárgyalások jelen állása szerint a partfalépítés és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak.

Még 2019 júliusában derült ki, hogy Magyarország kikötőt vesz az olaszországi Triesztben, az állami átvétel egészen 2020 végéig eltartott.

Az illetékes kikötői hatóság tavaly júliusban hagyta jóvá a magyar tulajdonban lévő, trieszti kikötő termináljának rakpartosítását. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy létrejött a megállapodás, amelynek eredményeképp a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehetik exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!