1000 tonna megmozdítására képes daru érkezett a baltimore-i hídomlás helyszínére

2024. március 29. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok keleti partjának legnagyobb daruja érkezett pénteken a baltimore-i hídomlás helyszínére, hogy részt vegyen a Francis Scott híd roncsainak eltávolításában és a hajózási útvonal megtisztításában, írja az MTI.

A helyszínen felállított daru 1000 tonna megmozdítására képes. Szombaton pedig már egy másik daru is a híd romjainak közelében lesz, az 400 tonnát tud megmozdítani. Az építmény acélszerkezetének és az autóút törmelékeinek kiemelését és a munkálatok előkészítését az amerikai hadsereg hadmérnöki egysége irányítja a parti őrséggel közösen. A munkában a haditengerészet is részt vesz.

A parti őrség vezető tisztje elmondta, hogy a romok átfogó felmérésére van szükség ahhoz, hogy a hidat olyan darabokra tudják vágni, amelyeket a daruk képesek felemelni. Prioritásnak nevezte Baltimore kikötőjének újranyitását. A korábbi közlések szerint a kikötő zárva tartása naponta súlyos károkat okoz, nemcsak Maryland állam számára, de az egész Egyesült Államok gazdaságának, mert a kikötő országos szinten meghatározó az autók, valamint mezőgazdasági eszközök szállításában.

Fotó: AFP Fotó: AFP
Fotó: AFP
Fotó: AFP

Joe Biden elnök csütörtökön 60 millió dollár azonnali forrást hagyott jóvá Maryland állam számára, és korábban azt ígérte, hogy a szövetségi kormány a teljes újjáépítést állja. Az újjáépítés évekbe telhet, és az előzetes számítások legkevesebb 400 millió dolláros költséget valószínűsítenek.

Wes Moore, Maryland kormányzója csütörtöki tájékoztatóján a romok eltávolítását rendkívül bonyolult feladatnak nevezte, és hozzátette, hogy hosszú munka következik. A médiában megszólaló szakértők szerint heteket vehet igénybe a hajózási útvonal szabaddá tétele.

Az állam vezetője az elsődleges feladatok közé sorolta a halálos áldozatok közül még meg nem talált négy ember maradványainak felkutatását is. A keresőbúvárok munkáját csütörtökön felfüggesztették, mert veszélyessé vált a munka a roncsok és törmelék között, ahol a látótávolság gyakorlatilag nulla. A rendőrségi illetékesek azt közölték, hogy azok a járművek, amelyekben a további áldozatokat sejtik, a romok között vannak.

A hídszerencsétlenségben a feltételezések szerint hat ember vesztette életét, mindannyian a hídon dolgozó karbantartó munkások voltak. Két holttestet egy furgonban szerdán megtaláltak. Két embert közvetlenül a híd összeomlása után élve sikerült kimenteni a vízből.

A hídomlást az okozta, hogy egy meghibásodott konténerszállító nekiütközött. Az irányíthatatlanná vált hajó vészjelzést adott le az ütközés előtt, ezért a rendőrségnek a híd forgalmát sikerült időben leállítania, de a karbantartó munkásokat már nem tudták értesíteni. A megjelent felvételek alapján a hídon egy perccel annak összedőlése előtt még járművek közlekedtek. A Patapsco folyó torkolata felett ívelő híd teljes hossza 2,6 kilométer volt, és mintegy 55 méterrel magasodott a víz fölé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!