Újabb orosz hadihajókat lőttek ki, Ukrajna szerint az orosz flotta hajóinak harmadát már semlegesítették

2024. március 27. – 19:29

Újabb orosz hadihajókat lőttek ki, Ukrajna szerint az orosz flotta hajóinak harmadát már semlegesítették
A Cseszno nevű politikai-művészeti mozgalom falfestménye az Ukrajna által elsüllyesztett orosz hajókról és a mentőövben kapálódzó Putyinról Kijev belvárosában – Fotó: Anatolij Sztyepanov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háború 762. napjának katonai és diplomáciai híreiről.

  • Ukrajna állítja, hogy a hétvégén egy rakétatámadással sikerült négy orosz hadihajót is megrongálnia a Fekete-tengeren, köztük a Konsztantyin Olsanszkij nevű nagy partraszálló hajót – melyet Oroszország a Krím 2014-es megszállásakor zsákmányolt az ukrán haditengerészettől – és az Ivan Kursz felderítőhajót. Moszkva egyelőre nem nyilatkozott a támadásról, de a veszteségeket műholdas felvételek is valószínűsítik. A Fekete-tenger az egyetlen front, ahol Ukrajna az elmúlt évben egyértelmű sikereket tudott elérni; jelenlegi tudásunk szerint az elmúlt két évben az orosz fekete-tengeri flotta 32 egységét érte valamilyen szintű sérülés.

Az ukrán haditengerészet szóvivője szerint a helyi orosz hajóállomány harmadát elsüllyesztették vagy megrongálták.

  • Az Északkelet-Ukrajnával szomszédos oroszországi Belgorod régió kormányzója szerint a határmenti falvakra mért ukrán tüzérségi tűzben öten sérültek meg. A moszkvai védelmi minisztérium szerint 13 rakétát is kilőttek a régióra, ezeket az orosz légvédelem megsemmisítette.
  • Közben Ukrajnát is elérte a szokásosnak mondható napi drónraj: azonban a 12, Iránból importál Shahed orosz kamikázedrón mindegyikét sikerült megsemmisítenie az ukrán légvédelemnek.
  • Az ukrán elhárítás (SBU) bejelentette, hogy két embert letartóztattak, mert fel akartak robbantani egy, a keleti front utánpótlása szempontjából kulcsfontosságú vasútvonalat.
  • Lettország nemkívánatos személynek minősítette az orosz nagykövetség egyik alkalmazottját, és kiutasította az országból. Indoklása szerint az orosz diplomatát „a nagykövetség által hosszabb időn át tett elfogadhatatlan és provokatív nyilvános közlések” miatt utasították ki, amelyek éles ellentétben állnak a diplomáciai viszonyokra vonatkozó Bécsi Egyezménnyel.
  • Volodimir Zelenszkij az 51 éves Olekszandr Litvinyenkót nevezte ki az elnök nemzetbiztonsági tanácsadó-koordinációs testülete, a Nemzeti Biztonsági és Védelmi Tanács élére a 2019 óta betöltött elnöki posztjából egy kínai diplomata elleni kínos gesztust követően távozó Olekszij Danyilov helyére.
  • Franciaország védelmi minisztere bejelentette, hogy „hamarosan” 78 darab Ceasar márkájú tarackot küld Ukrajnába, és felpörgeti a 155 milliméteres tüzérségi lőszerek szállítását is. Ahogy arról a tüzérségi háborúról szóló cikkünkben is szó volt, szakértők a Caesart a világ egyik legjobb szárazföldi lövegei közé sorolják. Sébastien Lecornu arra is ígéretet tett, hogy saját hatáskörben elrendeli, a katonai megrendelések élvezzenek prioritást a civil megrendelésekkel szemben az olyan területeken, ahol az Ukrajna háborús erőfeszítéseihez szükséges hadianyagot állítanak elő.
Egy Caesar tarack a dél-ukrajnai sárban 2024 februárjában – Fotó: Genya Savilov / AFP
Egy Caesar tarack a dél-ukrajnai sárban 2024 februárjában – Fotó: Genya Savilov / AFP
  • Ukrajna hadigazdaságra való átállása is halad; a kormányzat 2024-ben hússzor akkora értékben rendelt hazai beszállítóktól hadianyagot, mint a háború előtt – mondjuk az 1,4 milliárd dollárnyi hrvinyát (nagyjából 500 milliárd forintot) kitevő összeg is eltörpül az évi több tízmilliárd dolláros nyugati katonai támogatáshoz képest.

(al-Dzsazíra, Guardian, AP)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!