55 emberrel borult fel egy FlixBus Németországban, legalább öten meghaltak

2024. március 27. – 12:48

55 emberrel borult fel egy FlixBus Németországban, legalább öten meghaltak
Tűzoltók és rendőrök vizsgálják a 2024. március 27-én a németországi Lipcse közelében balesetet szenvedett buszt – Fotó: Jan Woitas / dpa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább öten meghaltak, és többen megsebesültek, amikor szerdán a németországi A9-es autópályán, Lipcse térségében egy Berlinből Zürichbe tartó FlixBus felborult. Az első informácók szerint a távolsági busz a zsúfolt autópályán egyelőre ismeretlen okból kifolyólag kisodródott, majd oldalára borult.

A Berlint és Münchent összekötő A9-es autópályát mindkét irányban lezárták. A FlixBus közlése szerint a felborult buszon a két sofőrön kívül 53-an utaztak. Szászország tartományi egészségügyi minisztere beszámolt arról, hogy az összes sérültet mentőautóval vagy helikopterrel gyorsan sikerült kórházba szállítani. Mivel más jármű nem volt érintett a balesetben, ezért a hatóságok műszaki hibára gyanakodnak.

Tavaly júliusban egy Budapestről induló FlixBus szenvedett balesetet, amikor a csehországi Brno közelében egy másik busszal ütközött. A balesetben összesen 76-an megsérültek, egy ember meghalt.

(dw.com)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!