Budapestről induló FlixBus ütközött egy másik busszal Brno közelében, 76-an megsérültek, egy ember meghalt

2023. július 17. – 20:12

Másolás

Vágólapra másolva

Két busz ütközött Brno közelében a cseh D2-es autópályán, az egyik buszon indiaiak is utaztak, a másik busz Budapestről Prágába tartott, írja a 24.hu a CT24 nevű cseh lapra hivatkozva. Egy ember meghalt, 76-an megsérültek, közülük 14-en súlyosan, az MTI szerint a balesetnek nincs magyar sérültje. A cseh rendőrség szerint az áldozat az egyik busz vezetője.

A cseh lap szerint a Budapestről Prága felé tartó FlixBusba hátulról ütközött bele a másik busz. Tomáš Beránek, a FlixBus szóvivője azt mondta: 35 utas és két sofőr volt a Budapestről Prágába tartó buszon, a meghalt buszvezető nem ennek a társaságnak a sofőrje volt. A cég átadta a rendőrségnek az utasok névsorát. A FlixBus szóvivője az MTI tudósítójával azt közölte, hogy az utasok állampolgárságát nem tartják nyilván.

Értesüléseik szerint magyar nyelvű kommunikációt három utas igényelt. Kettőt közülük a mentők kórházba szállítottak általános kivizsgálásra. Miután egyikük sem sérült meg, elengedték őket. A harmadik magyar nyelvű utas elutasította a kivizsgálást is. Menczer Tamás külügyi államtitkár szintén azt írta, hogy eddig három érintett magyarról – egy apáról és a fiáról valamint még egy férfiről – tudnak, és hozzátette, mindhárman jól vannak.

A FlixBust mi is kerestük a kérdéseinkkel, és amellett, hogy megerősítették a baleset tényét, válaszukban azt is közölték, hogy létrehoztak egy segélyvonalat, amelyet minden olyan utasunk és családtagjaik számára elérhetővé tettek, aki további információt és támogatást szeretne kapni.

Az autópályát a baleset után lezárták, a balesethez 26 mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett. A baleset pontos okát egyelőre nem lehet tudni, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!