Libanoni kormányfő: nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy állítsa le a Libanon elleni támadásait

2024. március 25. – 23:44

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetközi nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy állítsa le a Libanon elleni támadásait – közölte Nadzsib Mikáti, Libanon ügyvivő miniszterelnöke az MTI beszámolója szerint, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa tűzszünetet követelt a Gázai övezetben.

Mikáti a hivatala által közzétett állásfoglalásban üdvözölte a világszervezet vezető testületének határozatát, és úgy fogalmazott, hogy „ez az első lépés az izraeli agresszió feltartóztatásának ösvényén a Gázai övezetben”.

„Ami Libanont illeti, ismételten felszólítjuk az érdekelt államokat, hogy gyakoroljanak nyomást az izraeli ellenségre, hogy hagyjon fel agressziójával Libanon déli részén” – áll a közleményben.

Rendszeresek az összetűzések az izraeli hadsereg és a libanoni Hezbollah milícia között, párhuzamosan az október 7-én kitört gázai övezeti háborúval. A síita fegyveres csoport egyelőre nem reagált az ENSZ BT döntésére.

Joáv Galant, Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy nem állíthatják le a radikális iszlamista Hamász elleni háborút, amíg szélsőségesek túszokat tartanak fogva a Gázai övezetben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!