IDF: A Hamász elbarikádozta magát az al-Sifa kórtermeiben, ők pusztítják el a kórházat

2024. március 25. – 12:41

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hete tartanak a harcok a Gázavárosban található al-Sifa kórházban, amelyről Izrael többször is azt állította, hogy a Hamász bázisként használja, amit a Hamász tagadott. A kórház területén több ezer palesztin húzta meg magát, akiknek az otthona megsemmisült a támadásokban.

Az IDF szóvivője vasárnap éjszaka közzétett nyilatkozatában a kórház területén végrehajtott izraeli katonai művelet „a háború kezdete óta az egyik legsikeresebb hadműveletnek” nevezte, és azt mondta, Izrael „több száz olyan terrorgyanús személyt fogott el, akik megerősített kapcsolatban állnak a Hamásszal vagy az Iszlám Dzsiháddal”.

„A terroristák elbarikádozták magukat az al-Sifa kórház kórtermeiben. A Hamász elpusztítja az al-Sifa kórházat. A Hamász az al-Sifa sürgősségi osztályán és a szülészeti osztályán belülről tüzel, és robbanószerkezeteket dobál az al-Sifa égési osztályáról.

A kórház körül rejtőzködő terroristák aknavetőkkel lőtték erőinket, jelentős károkat okozva a kórház épületeiben. Ismétlem: a Hamász aknavetőkkel lövi az al-Sifa kórházat. A Hamász lerombolja az al-Sifa kórházat. A Hamász elfoglalta a kórházat, és a betegek és sérültek mögé bújva, az al-Sifa belsejéből vívja a háborút”.

Daniel Hagari a videóban nem mutatott be bizonyítékot ezeknek az állításoknak az alátámasztására. A Hamász többször is tagadta, hogy orvosi infrastruktúrát használna bázisként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!