Néhány hír keddről

2024. március 13. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hán júniszi orvosok szerint megverték, megalázták, megfélemlítették őket az izraeli csapatok a kórházi razzia után. Ahmed Abu Sabha, a nasszeri kórház orvosa elmondta, hogy egy hétig tartották fogva, ahol szájkosaras kutyákkal félemlítették meg, egy izraeli katona pedig eltörte a kezét.
  • Kísérleti projekt keretében kedden reggel kihajózott Ciprus kikötőjéből egy segélyszállító hajó, mely közel 200 tonna élelmiszert szállít Gázába.
  • Izrael miniszterelnöke üzent szövetségeseiknek, akik egyre kritikusabbá válnak a Netanhaju háborúval kapcsolatos megközelítése miatt. „Nem mondhatod, hogy támogatod Izrael önvédelemhez való jogát, ha aztán elítéled, amikor gyakorolja ezt a jogot” – fogalmazott.
  • Az IDF bejelentette, hogy 19 éves izraeli-amerikai katona is meghalt az október 7-i támadások során.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!