Szingapúri szállodában beszélt érzékeny információkról a német légierő magas rangú tisztje, az oroszok lehallgatták

2024. március 5. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Nem megfelelően titkosított csatornán keresztül kommunikált egymással a német légierő négy magas rangú tisztje, így fordulhatott az elő, hogy az oroszok végig hallották a beszélgetésüket – írta a Politico.

Múlt pénteken az orosz állami RT csatorna közzétett egy több mint félórás hangfelvételt, amin a német hadsereg tisztjei beszélgettek. A megbeszélésen az is szóba került, hogy német gyártmányú, nagy hatótávolságú Taurus rakétákkal hogyan találhatnák el a Kercsi hidat, amely összeköti Oroszországot a Krím félszigettel. A Kreml szerint a felvétel bizonyíték arra, hogy a Nyugat közvetlenül is részt vesz az ukrajnai háborúban. Olaf Scholz német kancellár korábban többször is kizárta annak a lehetőségét, hogy Németország Taurus rakatékat adjon át Ukrajnának.

A kikerült felvétel miatt Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámolt szivárgás körülményeiről. Hangsúlyozta, hogy az incidens csak egyszeri eset volt, és nem arról van szó, hogy a megbeszélés egyik résztvevője orosz kém lenne. „A kommunikációs rendszereinket nem veszélyeztették” – mondta Pistorius.

A megbeszélés egyik résztvevője – a jelentések szerint Frank Gräfe dandártábornok – egy szingapúri szállodai szobából kapcsolódott be a WebEx-hívásba, mert éppen egy légi bemutatót látogatott meg az ázsiai országban. A WebEx, az amerikai Cisco Systems kommunikációs programja végponttól végpontig terjedő titkosított adatátvitelt biztosít, ami lehetővé teszi a biztonságos kommunikációt. Ha azonban az egyik résztvevő az alkalmazás használata helyett vezetékes telefonon keresztül csatlakozik be a hívásba – ahogyan az a jelek szerint Szingapúrban történt –, akkor a titkosítás már nem garantált. Az oroszok valószínűleg ezt a hibát használták ki.

A hétvégén a német kormány megerősítette a felvétel valódiságát, és Pistorius Oroszország hibrid dezinformációs támadásának nevezte az esetet. A kiszivárgás Nagy-Britanniát és Franciaországot is kellemetlenül érintette, mivel a német tisztek arról is beszéltek, hogy a britek és a franciák hogyan szállítanak robotrepülőgépeket Ukrajnába. „Ha a szállítási módszerekről kérdeznek minket. Tudom, hogy a britek hogyan csinálják ezt. Mindig Ridgeback páncélozott járművekkel szállítják őket. Több emberük is van a helyszínen” – hangzott el a felvételen. Ezután Scholz kancellár nyilvánosan is megerősítette, hogy brit katonák vannak a helyszínen Ukrajnában, akik segítenek az ukrán erőknek a Storm Shadow rakéták használatában.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby azt mondta, hogy a kiszivárogtatás „az oroszok kísérlete volt arra, hogy megpróbáljanak viszályt és megosztottságot szítani”. A keddi sajtótájékoztatón a német védelmi miniszter azt mondta, hogy beszélt a szövetségesekkel, hogy megnyugtassa őket. „A szövetségesek bizalma továbbra is töretlen Németországgal szemben” – mondta Pistorius.

Eközben az orosz kormány szóvivője, Dmitrij Peszkov a felvétel teljes körű kivizsgálására szólított fel, és közölte, hogy behívatták Németország oroszországi nagykövetét a külügyminisztériumba, hogy magyarázatot adjon „az Oroszország elleni nyilvánvaló támadási tervekre”. „Még nem tudjuk, hogy a Bundeswehr saját kezdeményezésére teszi-e ezt. Ha igen, akkor az a kérdés, hogy a Bundeswehr mennyire ellenőrizhető, mennyire irányítja mindezt Scholz kancellár, és hogy ez része-e a német kormány politikájának” – mondta Peszkov.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!