Orosz sajtóértesülések szerint csütörtökön Moszkvában fog találkozni a Hamász és a Fatah

2024. február 28. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz média értesülései szerint a Hamász és a Fatah képviselői csütörtökön Moszkvában találkoznak, hogy megvitassák egy egységes palesztin kormány létrehozásának lehetőségét mind a Gázai övezetben, mind Ciszjordániában.

A RIA orosz állami hírügynökség arról számolt be, hogy Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes megerősítette a találkozót.

A Hamász és a Fatah is azt szeretné elérni, hogy létrejöhessen egy független, önálló palesztin állam is. A Fatah az 1990-es évek óta együttműködik Izraellel a kétállami megoldásban, amitől viszont az elmúlt években inkább távolodtak, mint hogy közeledtek volna. A Hamász viszont nem működik együtt a zsidó állammal, ehelyett erőszakosan akarja elérni a független Palesztina létrehozását.

A Fatah palesztinok közötti népszerűségének nem tesz jót, hogy a politikai céljaikkal szemben az általuk vezetett Ciszjordániába folyamatosan érkeznek izraeli telepesek, akiknek kimondott céljuk a régió benépesítése.

Izrael egyik kinyilvánított háborús célja a Hamász felszámolása, és magas rangú izraeli tisztviselők többször is kijelentették, hogy a Hamásznak nem lehet szerepe a palesztin területek irányításában a gázai háború után.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!