Izrael légicsapásokat mért Damaszkusz határában lévő célpontokra

2024. február 28. – 23:25

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael szerdán délután légicsapásokat mért Damaszkusz déli határában lévő célpontokra – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat szerint a damaszkuszi vezetéssel szövetséges libanoni Hezbollah síita milícia két támaszpontját támadták Szajjida Zajnab és Basatin térségében, ahol négy nagy erejű robbanást lehetett hallani.

Az OSDH szerint halálos áldozatok is voltak, bár pontos számot nem említettek. A szervezet szerint ez idén már a 17. izraeli légicsapás szíriai célpontok ellen. A szíriai védelmi tárca közölte, hogy a légvédelemnek sikerült a legtöbb rakétát lelőnie.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita szervezet infrastruktúrája ellen. Az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!