Az izraeliek azt mondják, Eliat közelében húszi rakétatámadást hiúsítottak meg

2024. február 22. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az AP jelentése szerint csütörtök kora reggel szirénák szólaltak meg Eilatban, majd az interneten videók jelentek meg rakétaelhárításnak tűnő műveletekről. Az izraeli hadsereg később közölte, hogy az elhárítást az Arrow rakétavédelmi rendszer hajtotta végre, írja a The Guardian.

Az AP szerint Izrael nem azonosította, milyen rakéták közelítették meg a várost, és honnan érkeztek, az Arrow rendszer azonban a nagy hatótávolságú, robbanófejes ballisztikus rakéták elhárítását végzi.

A rendszer „sikeresen elhárított egy rakétát, amelyet a Vörös-tenger térségéből lőttek fel, és Izrael felé tartott” – közölte az izraeli hadsereg. „A rakéta nem lépett át izraeli területre, és nem jelentett veszélyt a civilekre.”

A húszik nem vállalták azonnal a támadást, pedig általában órákkal később elismerik az általuk elkövetett műveleteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!