Zúzódásokat találhattak Navalnij holttestén

2024. február 18. – 18:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Novaja Gazeta független orosz lap értesülései szerint Alekszej Navalnij holtteste az Oroszország északnyugati részén található Szalehard város klinikai kórház hullaházában van.

Az orosz ellenzéki politikus pénteken halt meg egy szibériai börtönben. A holttestét eredetileg Labytnangi város kórházába szállították, ami 36 kilométerre fekszik attól az északi sarkkör közelében fekvő börtöntől, ahol Navalnijt az utóbbi másfél hónapban tartották fogva. Azonban pénteken a labytnangi klinikáról valamilyen oknál fogva átszállították a szalehardi hullaházba. Az egyik ott dolgozó mentős szerint ez eltér a megszokott protokolltól, hiszen a börtönben meghalt rabok holttestét a törvényszéki orvosi hivatalba szállítják.

A szalehardi mentős szerint csak később derült ki, hogy kinek a holtteste érkezett a hullaházba. „Két rendőrt állítottak az ajtó elé. Akár ki is tehettek volna egy táblát azzal a felirattal, hogy itt valami rejtélyes dolog történik.”

Szintén csak később derült fény arra az információra, miszerint Navalnij halála „nem bűncselekmény jellegű volt”, ami azt jelenti, hogy nem lőfegyver végzett vele. Valamint a kórházban elterjedt a hír, hogy a kórház patológusainak megtiltották, hogy boncolást végezzenek – tette hozzá a szalehardi forrás. „Egyesek szerint Moszkvából jött a parancs, hogy várják meg a fővárosi szakértőket a boncolással, míg mások szerint a kórház orvosai nem akarják elvégezni.”

A mentős szerint Navalnij testén zúzódásokat találhattak, amiket az ellenzéki politikus akkor szerezhetett, amikor még életben volt. „Tapasztalt mentősként azt mondhatom, hogy a leírt sérülések úgy keletkezhetnek, ha valakinek görcsrohama van, és mások megpróbálják lefogni. Azt is mondták, hogy van egy zúzódás a mellkasán, ami annak a jele, hogy szívmasszázst végeztek rajta. Tehát megpróbálták újraéleszteni, valószínűleg szívmegállásban halt meg. De hogy miért állt meg a szíve, arról nem mondanak semmit” – mondta a mentős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!