Palesztin források szerint Izrael felszólított az al-Nasszer kórház evakuálására

2024. február 14. – 18:38

Másolás

Vágólapra másolva

Palesztin források szerint az izraeli erők felszólították a Gázai övezet déli részének legnagyobb kórházában tartózkodó több ezer sérültet, beteget és menekültet (meg nyilván a közéjük vegyült terroristákat) a Nasszer Egészségügyi Központ elhagyására. Az egyiptomi határnál fekvő Rafah elleni offenzívára készülő izraeli hadsereg csak annyit közölt, hogy „biztonságos útvonalat” nyitottak a leendő hadműveleti területet elhagyni kívánó civilek előtt. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet helyszínen tartózkodó orvosai szerint a drónokra szerelt hangosbeszélőkön, arab nyelven érkező felszólítás csak az intézmény falai között menedéket keresőkre vonatkozik, a személyzetre és az ápoltakra nem – utóbbiakkal egy hozzátartozó is maradhat.

A Kán Júniszban található, a néhai egyiptomi elnökről elnevezett kórház több dolgozója is arról számolt be az elmúlt hetekben, hogy több, az intézményben tartózkodó emberrel is izraeli mesterlövészek végeztek. Az ENSZ már hetekkel ezelőtt deklarálta, hogy a kórház egyenesen „ostrom alatt áll”. A térség másik nagy kórházát, az al-Amalból nemrég izraeli felszólításra 8000 embert evakuáltak, az épületet ezután izraeli katonák fésülték át. Egyébként a Hamász rendszeresen használ rejtekhelyként egészségügyi intézményeket (óvodák, iskolák és mecsetek mellett), másfelől azonban a háború eddigi tapasztalatai alapján az izraeli erők sem törik össze magukat, hogy a kórházak területén különválasszák a katonai és civil célpontokat.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!