Gazdák akadályozzák a belga-holland határátkelők forgalmát
Belga és holland gazdák traktorokkal akadályozzák az országaik közötti határátkelők forgalmát, írja az MTI. A demonstrálók a következetlen uniós agrárpolitika ellen tiltakoznak, óránként csak néhány kamiont engednek át egyik országból a másikba. A termelők újra elérhetetlenné tették a belgiumi Zeebrugge kikötőjét. Alexander De Croo belga miniszterelnök a blokádok felszámolását sürgette, szerinte a termelők jelzését európai és országos szinten is megértették a politikusok.

Alexander De Croo szerint a belga kormány már sok lépést megtett a gazdák érdekében, de tisztában van azzal, hogy a tüntetők nagyon gyors megoldásokat várnak. A legtöbb kérdés összetett, megoldásuk időt igényel – tette hozzá a belga miniszterelnök.
A tiltakozó akciók szervezői pénteken azt mondták: az országos megmozdulás időtartama a politikai döntésektől függ. A gazdálkodók mindaddig folytatják a tüntetéseket, amíg a kormányzat konkrét intézkedéseket nem terjeszt elő a problémák kezelésére.
A belga gazdák a csökkenő bevételeik, romló gazdasági kilátásaik mellett a bonyolult jogszabályok és a túl sok adminisztrációs munka miatt tiltakoznak. Elítélnek továbbá több, túlzónak tartott belga és uniós környezetvédelmi intézkedést, valamint az uniós szabadkereskedelmi megállapodások kockázataira hívják fel a figyelmet. A forgalomlassítással is járó megmozdulás Belgiumban egy héttel ezelőtt kezdődött vidéki városok közelében.
Nem csak a belga gazdák demonstrálnak, elegük van az európai gazdáknak is. A termelők több hete tiltakoznak például Franciaországban, Németországban és Olaszországban.