Az iraki Katáib Hezbollah milícia felfüggeszti az amerikai csapatok elleni műveleteit

2024. január 30. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az iraki Katáib Hezbollah síita milícia kedden bejelentette, hogy felfüggeszti az amerikai csapatok elleni katonai műveleteit a közel-keleti térségben. Az Iránhoz kötődő fegyveres csoport közleményében azzal indokolta döntését, hogy elejét kívánja venni az iraki kormány „megszégyenülésének”.

Mindennek hátterében három amerikai katona halála áll, akik egy dróncsapásban vesztették életüket Jordánia északkeleti részén működő egyik katonai bázison a szíriai határ közelében. A Pentagon közlése szerint a támadás a Katáib Hezbollah „kézjegyét viselte magán”, bár a történtek végső kiértékelését még nem végezték el.

Egy névtelenséget kérő iraki tisztségviselő szerint a milícia annak nyomán tette bejelentését, hogy intenzív egyeztetések folytak az iraki és amerikai kormányok, valamint iraki fegyveres csoportok képviselői között a helyzet elmérgesedésének megakadályozása érdekében.

A Katáib Hezbollah Irak 2003-as amerikai inváziója nyomán megalakult egyik legjobban felszerelt és legbefolyásosabb milícia a síita fegyveres csoportok ernyőszervezeteként szolgáló Iraki Iszlám Ellenállásban, amely több mint 150 támadást hajtott végre amerikai csapatok ellen a gázai övezeti háború kirobbanása óta. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!