Izrael kész tengervízzel elárasztani a Gázai övezet alagútrendszerét

2024. január 30. – 21:30

Másolás

Vágólapra másolva

„Meghatározó technológiai áttörésként” számol be az izraeli hadsereg arról a védelmi minisztériummal közösen kifejlesztett eljárásról, amely során tengervízzel árasztanák el a gázai övezet csatornarendszerét, így semlegesítve a Hamász infrastruktúráját.

Forrás: IDF
Forrás: IDF

Az IDF szerint nem okoznak károkat a talajvízben, így nem veszélyeztetik a lakosság ivóvíz-ellátását. Az alagútrendszer felszámolása céljából az izraeli hadsereg robbantásokat is végrehajt – tették hozzá.

A sajtóban már tavaly december óta jelentek meg hírek arról, hogy az izraeli hadsereg teszteli azoknak az alagutaknak az elárasztását, amelyekről úgy vélik, nem bújtatnak ott túszokat. A keddi volt az első alkalom, hogy Izrael elismerte, valóban kifejlesztette, és kész is alkalmazni ezt a taktikát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!