Több ország is leállította az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezetének támogatását

2024. január 27. – 18:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyság is bejelentette, hogy felfüggeszti az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezetének (UNRWA) támogatását: eddig az Egyesült Államok, Ausztrália, Olaszország, Kanada és Finnország lépte meg ugyanezt. Mindez azután történt, hogy az UNRWA bejelentette, hogy több alkalmazottját is elbocsáltotta, mert a gyanú szerint közük lehetett a Hamász Izrael elleni október 7-i támadásához.

A brit kormány úgy fogalmazott, „megdöbbent” az Izrael által megfogalmazott vádakon. Izrael régóta elfogultsággal, sőt, antiszemitizmussal vádolja az UNRWA-t. A szervezet korábbi főszóvivője, Christopher Gunness a BBC-nek azt mondta, szerinte a felfüggesztés „aránytalan, mert az UNRWA a belső vizsgálat befejezése előtt elbocsátotta a személyzet érintett tagjait”.

Pénteken az izraeli miniszterelnök egyik tanácsadója, Mark Regev azt mondta a BBC-nek, hogy a Hamász támadásaiban olyanok is részt vettek, akik az UNRWA-nak dolgoztak. A Hamász később egy közleményében azt állította, Izrael „uszító kampányt” folytat az UNRWA ellen.

Az Egyesült Államok pénteken fel is függesztette az UNRWA finanszírozását. Részletesebben itt olvashat az ügyről.

(BBC, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!