Hamász: 26 ezer felett a palesztin halottak száma

2024. január 27. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael Gázai övezet elleni katonai műveletének kezdete óta 26 254 ember halt meg – közölte a Hamász által ellenőrzött palesztin egészségügyi minisztérium alapján a Times of Israel. Az elmúlt 24 órában 174 palesztin halt meg. Palesztin források szerint az eddigi áldozatok kéthatrmada nő és gyerek lehet

Izrael azután indított háborút a Gázai övezetben, hogy a Hamász október 7-én háromezer fegyveressel áttörte az izraeli boztonsági kerítést és a Gázai övezet közelében lévő településekre és egy fesztiválra támadt. 1200 embert, köztük 850 civilt öltek meg, 240 túszt hurcoltak magukkal, akik közül eddig 110-et sikerült kiszabadítani, egy októberi, hat napig tartó tűzszünetért és Izraelben őrizet alatt lévő palesztinokért – főként nőkért és 19 év alatti fiatalokért – cserébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!