Biden azonnal lezárná a mexikói határt, amint aláírhatja az erről szóló törvényjavaslatot

2024. január 27. – 23:41

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy egyetért a szenátussal abban, hogy lezárhatnák a mexikói határt akkor, ha túl sok bevándorló akarna átjönni azon. Biden szerint ez a határmegállapodás lenne a „legkeményebb és legigazságosabb” reform a határ védelmében, írja a Reuters.

A kétpárti tárgyalások kritikus pontja volt, hogy a republikánusok összekötötték az Ukrajnának küldött segélyek támogatását a határbiztonságról szóló megállapodással. Biden elnöksége alatt rekordszámú illegális migráns érkezett az Egyesült Államokba. A republikánusok azzal vádolták Bident, hogy ez a demokraták hibája, amiért eltörölték Donald Trump korábbi elnök határra vonatkozó korlátozó rendelkezéseit.

Biden arról beszélt, hogy a tárgyalt törvénycsomag sürgősségi felhatalmazást adna az elnöknek arra, hogy lezárja a határt, ha az túlterheltté válna. „Ha megkapom a felhatalmazást, a törvényjavaslat aláírásának napján le is zárom a határt” – mondta Biden. A Fehér Ház beleegyezett a menedékjog új korlátozásába is: eszerint ha meghaladja a napi négyezret az illegális határátlépők száma, akkor az USA-Mexikó határt illegálisan átlépőket gyorsan visszatoloncolják Mexikóba.

Bár korábban Biden azt ígérte, kormánya nem épít kerítést, az elnök tavaly októberben mégis jóváhagyta egy 32 kilométeres kerítésszakasz felépítését a mexikói határon. Biden kormányára egyre nagyobb nyomás nehezedik ugyanis a bevándorlás miatt, ez pedig az idei elnökválasztásokat is érintheti. 2023-ban októberig csak a Rio Grande folyó völgyében több mint 245 ezren léptek be az Egyesült Államokba.Több amerikai nagyváros vezetése is azt mondta, hogy nagyon megterheli őket a folyamatosan érkező bevándorlók ellátása és befogadása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!