Izraelnek garantálnia kell a Nemzetközi Bíróság döntése alapján, hogy hadserege nem követ el népirtó cselekedeteket

2024. január 26. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

A hágai Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) pénteken részben elfogadta a Dél-Afrika által megfogalmazott beadványt, melyet az afrikai ország annak a pernek a keretében adott be, amelyben Izraelt a gázai palesztinok ellen elkövetett népirtással vádolja. Az ENSZ bírósága nem ítélt abban a kérdésben, hogy Izrael valóban népirtást követ-e el – ennek megállapítása akár éveket is igénybe vehet –, de „ideiglenes védelmi intézkedéseket” írt elő Izrael számára.

  • Mindent meg kell tennie a palesztinokkal szembeni, „népirtásnak minősülő tettek” megakadályozása érdekében – ez a csoport tagjai elleni gyilkosságtól a „születések megakadályozásáig” minden sérülés okozását felöleli.
  • Garantálnia kell, hogy a hadsereg nem követ el népirtó cselekedeteket.
  • Meg kell akadályoznia vagy meg kell büntetnie minden olyan nyilvános megszólalást, ami egy gázai népirtásra való felbujtásként értelmezhető.
  • Meg kell könnyítenie a humanitárius szervezetek lakosság támogatását szolgáló munkáját, biztosítania kell a segélyszervezetek számára a rászorulók elérését.
  • Meg kell akadályoznia minden olyan bizonyíték megsemmisítését, melyet a népirtás tényének megállapításában fel lehet használni.
  • Egy hónapon belül be kell nyújtania egy jelentést az ICJ előírásainak végrehajtásáról.

A döntésről és annak hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!