A mellrák után bőrrákot is diagnosztizáltak Sarah Ferguson yorki hercegnénél

2024. január 22. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

A bőrrák egy agresszív formáját diagnosztizálták Sarah Ferguson yorki hercegnénél, hónapokkal azután, hogy mellrákot állapítottak meg nála – írta a Guardian.

A 64 éves hercegné szóvivője elmondta, hogy az orvosok eltávolítottak egy anyajegyet a hercegné testéről, amelyről később kiderült, hogy egy rosszindulatú melanóma volt. „Miután idén nyáron a mellrák egy korai formáját diagnosztizálták nála, Sarah Ferguson yorki hercegnénél most rosszindulatú melanomát találtak – mondta a szóvivő. – A bőrgyógyásza azt kérte, hogy több anyajegyet is távolítsanak el róla, miközben a mellműtétjét követő helyreállító műtéten esett át. Az anyajegyek közül az egyiket rákosként azonosították.”

A szóvivő szerint András yorki herceg volt felesége a megrázó diagnózis ellenére továbbra is „jókedvű”. „Nyilvánvaló, hogy egy újabb diagnózis ilyen hamar a mellrák kezelése után nyomasztó, de a hercegné továbbra is jó hangulatban van. A hercegné szeretne köszönetet mondani a teljes orvosi csapatnak, amely támogatta őt, különösen a bőrgyógyászának, akinek ébersége biztosította, hogy a betegséget időben felfedezték” – mondta.

Sarah Ferguson az Instagram-oldalán azt írta, a bőrgyógyásza nagyfokú éberségének köszönhető, hogy a melanómáját még időben felfedezték. „Természetesen az újabb rákdiagnózis sokkolt, de jó hangulatban vagyok, és hálás vagyok a sok támogató üzenetért és szeretetért, amit kapok. (…) Hihetetlenül hálás vagyok az orvosi csapatoknak, akik támogattak mindkét rákos megbetegedésem során, és a Mayrlife klinikának, hogy az elmúlt hetekben gondoskodtak rólam, időt hagyva a gyógyulásra. Most otthon pihenek a családommal, áldottnak érzem magam a szeretetükért és támogatásukért” – írta, és hangsúlyozta a gyakori szűrővizsgálatok fontosságát.

A BBC emlékeztet rá, hogy tavaly egy rutinszerű mammográfiás szűrést követően mellrákot diagnosztizáltak nála. A hercegné a nyilvánosság előtt beszélt a betegségéről és a kezelésekről, és arra buzdított más nőket, hogy vizsgáltassák ki magukat.

Sarah Ferguson a harmadik királyi családtag, akivel kapcsolatban orvosi beavatkozást jelentettek be a közelmúltban. III. Károly királyra prosztataműtét vár, Katalin walesi hercegné pedig nemrég hasi műtéten esett át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!