Hetvenhét, ablakon kidobott perc, ami huszonegy ember életébe kerülhetett

Legfontosabb

2024. január 19. – 22:36

Hetvenhét, ablakon kidobott perc, ami huszonegy ember életébe kerülhetett
A rendfenntartó erők tagjai a Robb Általános Iskola előtt az iskolában történt tömeges lövöldözés után 2022. május 24-én – Fotó: Brandon Bell / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2022. május 24-én texasi helyi idő szerint fél 12 körül egy fegyveres hatolt be a mexikói határtól nem messze lévő, 15 ezer fős Uvalde egyik általános iskolájába. A 18 éves Salvador Rolando Ramos ellenállás nélkül haladt a Robb Elementary School folyosóin. Másfél órán keresztül gyilkolt, 142 töltényt elhasználva, hogy aztán még egy teremben is elbarikádozza magát 33 civillel, diákokkal és tanárokkal. Mire a rendőri erők délután 1 előtt nem sokkal behatoltak, majd végeztek az elkövetővel, vele együtt 22 halott (köztük 19 gyerek) és 17 sérült maradt az iskolában. Utóbb az is kiderült, hogy korábban Ramos a nagyanyját is megsebesítette otthon.

Már korábban is készült egy vizsgálat, amely szerint elképesztően lassan és bénultan reagáltak a rendőrök a lövöldözésre, közel másfél órán keresztül nem mentek be ártalmatlanítani az elkövetőt. Csütörtökön viszont maga Merrick Garland igazságügyi miniszter ismertette azt az ügyben készült 575 oldalas jelentést, amit mások mellett a CNN is összefoglalt. Fontos, hogy a jelentés nem vádol meg senkit konkrét bűncselekménnyel, ajánlásokat fogalmaz csak meg a rendőrök felkészítésére és a hasonló jövőbeli esetek jobb kezelésére.

Az itt elolvasható anyaghoz 14 100 dokumentumot néztek át, 260 interjút folytattak le, a készítő csapat kilencszer látogatott el Uvaldéba, összesen 50 napot töltve a kisvárosban.

A jelentés szerint a lövések zaja, az arról érkezett hírek, hogy egy tanárt meglőttek, valamint egy diák kétségbeesett hívása egyenként is elég indokot szolgáltathattak volna a rendőröknek a behatolásra. Ennek ellenére 77 percen keresztül szobroztak az iskola előtt, aminek eredménye az USA történetének második legsúlyosabb iskolai lövöldözése lett. A jelentés kiemeli a vezetési problémákat, hogy nem volt, aki irányítsa a rendőri műveletet, de azt is, hogy a fegyveres lelövése után a diákok kiterelése vagy a gyászhírek közlése a szülőkkel is problémás volt.

Mindezt úgy, hogy a jelentés szerint a rendőrök viszonylag hamar kiértek az iskolához, el is indultak az épület felé. Majd megálltak, holott az 1999-es columbine-i iskolai mészárlás óta az a protokoll, hogy ha aktív lövöldöző van egy épületben, a legelső feladat annak ártalmatlanítása. Aktív lövöldöző helyett magát elbarikádozó gyanúsítottként kezelték Ramost, ez a kategória pedig nem kíván meg azonnali beavatkozást. Az igazságügyi minisztérium, amely egyben a szövetségi főügyészség is az USA-ban, megállapította tehát, hogy ez volt a legalapvetőbb „kritikus taktikai hiba” a művelet során.

Az időközben 400 fősre duzzadó kiérkező erők több mint egy órán keresztül nem avatkoztak be, dacára annak, hogy ebben az időintervallumban tíz olyan eset is történt, amelyre reagálva be kellett volna rontaniuk az iskolába. A tíz esetből hat során fegyverropogást hallottak az épületből. A New York Times összefoglalója szerint alkalmasabb felszerelésre és vezetésre vártak a bevethető erők. A Hill azt is hozzáteszi, az uvaldei iskolának nem volt – az Amerikában elvárt – protokollja iskolai fegyveres erőszak esetére.

A jelentés kihangsúlyozta, hogy senki sem vállalt megfelelő vezető szerepet, márpedig ennek a vezetésnek a jelenléte „abszolút kritikus”, főleg ilyen esetben. A jelentés írói szerint egy erős vezető képes bátran akcióba lépni, és kaotikus környezetben is szilárdan helytállni. Erre szükség is lett volna: kéttucatnyi állami és szövetségi szerv és intézmény emberei voltak jelen, akiknek munkáját nem fogta össze senki. Egy korábbi gyakorlatban 31 szerv közös munkáját vizsgálták egy elképzelt tűzvész esetén, és nagyon kiábrándító eredmény született: Uvalde megye hatóságai nem állnak készen egy sok sérülttel, halottal járó eseményre.

A jelentés szerint zavarodottság volt tapasztalható a rendőrök között abban, hogy voltaképp ki irányítja az akciót. Sok rendőr maga sem értette, miért nem mennek már be megmenteni a gyerekeket.

Pedig ott volt a helyszínen az iskolai körzet rendőri vezetője, az azóta kirúgott Pete Arredondo, valamint Uvalde helyettes főrendőre, az azóta felmondott Mariano Pargas és a megyei seriff, Ruben Nolasco is. Bár Pargas és Nolasco rangban előzték, az Igazságügyi Minisztérium Arredondót nevezte meg az akció de facto irányítójaként. Az ő javaslatára nem hatoltak be a rendőrök a 111-es és 112-es tantermekbe, gondolván, ott már mindenki meghalt. Arredondo inkább megállította az ide berontani készülő rendőröket, és a többi terem evakuálására helyezte a hangsúlyt. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Ramos kifelé lövöldözött a zárt ajtó mögül, amiből a rendőrök arra következtettek, hogy egyedül van benn. Pedig a termekben, amelyeket ajtó is összekötött, épp tanóra volt a támadáskor.

Többen arra is visszaemlékeztek, hogy valaki (akár rendőr, akár az elkövető is lehetett) azt mondta: „Mondd, hogy »segítség«, ha segítség kell!” Egy gyerek megpróbálta kimondani, a fegyveres erre lelőtte.

A legszürreálisabb talán az volt, hogy negyven percen át keresték a rendőrök az egyik osztályterem kulcsát, meg se próbálva kinyitni az ajtót. Pedig az mindvégig nyitva volt. Időközben megérkezett a határőrség taktikai csapata is, akik fél óra múlva behatoltak a 111-es és 112-es termekbe, ahol szembeszálltak Ramosszal, és megölték. Ők is azért késlekedtek, mert nem találták az akció vezetőjét, nem kaptak megfelelő információt. Ha már információ: Nolasco seriffet is azzal vádolja a jelentés, hogy Ramos rokonaitól már megszerzett némi tudást az elkövetőről, de ezt nem osztotta meg senkivel. Nolasco egyébként azt mondta a CNN-nek, nem olvasta még el alaposan a jelentést, de az ellene irányuló kritika mind hamis.

A szeretteiket elvesztett családtagok érkeznek az iskola rendkívüli ülésére, amelyen Pete Arredondo, az iskolai körzet rendőrfőnökének kirúgását tárgyalják 2022. augusztus 24-én – Fotó: Jordan Vonderhaar / Getty Images / AFP
A szeretteiket elvesztett családtagok érkeznek az iskola rendkívüli ülésére, amelyen Pete Arredondo, az iskolai körzet rendőrfőnökének kirúgását tárgyalják 2022. augusztus 24-én – Fotó: Jordan Vonderhaar / Getty Images / AFP

Nem csak a rendőrök tapogatóztak sötétben. A mészárlás másfél órájában a tanulók hozzátartozói sem kaptak megfelelő tájékoztatást. A közösségi médiában terjedő ellentmondásos hírekre támaszkodva többen már be akartak menni az iskolába.

Az elkövető lelövése után teljes volt a káosz az iskola épületében is, sorra hozták ki az elhunytakat és sebesülteket, és a tetthelyre a helyszínelők dolgát megnehezítve olyanok is bementek, akiknek nem kellett volna. A mentősök sem tudtak hatékonyan dolgozni, miközben egyes sérült gyerekeket iskolabuszokba tereltek, így a rendőrök egy ideig azt sem tudták, hány sebesült van, akiket így a mentősök sem tudtak azonnal elsősegélyben részesíteni. Olyan is volt, hogy kihoztak egy sérültet, de már nem tudták betenni a mentőkocsiba, mert azzal egy másik állami szerv munkatársa már elhajtott. Egy sérült a járdán halt meg a Yahoo News összefoglalója szerint. Több mentős érzelmileg is megszenvedte, hogy a káosz miatt sokaknak nem tudott időben segíteni.

Emellett fontos bizonyítékok mellett mentek el (mint Ramos kukába dobott ún. hellfire triggere, ami nagyon gyors sorozatlövést tesz lehetővé), de az FBI az elkövető autójáért is el akart menni, mielőtt egy várható heves eső elmossa a nyomokat. Az eső megjött, az FBI-t csak azután engedték a kocsihoz.

A hozzátartozók tájékoztatása is csapnivaló volt. Eleve jó ideig az volt a narratíva, hogy a hős rendőrök remek munkát végeztek. A sok latinó által lakott városban alig kaptak a rokonok spanyol nyelvű tájékoztatást, ha kaptak, az olykor téves volt. Voltak olyan szülők, akiknek azt mondták, kórházban van a gyerekük, de hiába keresték. Idővel kiderült, hogy gyermekük valójában halott, holtteste az azonosítatlan áldozatok között van. Nonszensznek hat az is, hogy egy olyan nőt szerződtettek később iskolarendőrnek, aki ott volt a lövöldözésnél, sőt akkor azt mondta a kollégáinak, ha a saját gyereke lenne odabent, már behatolt volna az iskolába. Mindezek megrengették a közösség hitét a rendvédelmi erőkben.

Az iskola táblája megemlékezők által elhelyezett virágokkal 2022. június 17-én – Fotó: Brandon Bell / Getty Images
Az iskola táblája megemlékezők által elhelyezett virágokkal 2022. június 17-én – Fotó: Brandon Bell / Getty Images

A lövöldözés utáni napokban is összevissza beszéltek az egyes érintett helyi, állami, szövetségi hatóságok arról, részleteiben mi történt Uvaldében. Texasi tisztviselők eleinte azt mondták, egy tanár által nyitva hagyott ajtón jutott be a gyilkos az épületbe. Később kiderült, hogy az az ajtó mindvégig zárva volt, de közben az érintett tanár mentálisan kikészült a vádaktól. A Hill cikke szerint az iskola szinte összes bejárati ajtaja nyitva volt, azokat gyakran kitámasztva, tárva-nyitva hagyták amúgy is.

Soha többé ilyet

Az uvaldei városháza jelezte, maga is független vizsgálatot folytatott az ügyben, és mindenben együttműködött az igazságügyi tárcával. Greg Abbott, Texas republikánus kormányzója megköszönte a jelentést, hozzátéve, állama már átvett és alkalmazott több abban szereplő javaslatot.

A CNN bírálta is a jelentést, mert abban nem tettek javaslatot büntetésekre. Jellemző, hogy a zömmel latin-amerikai bevándorlók és leszármazottaik által lakott Uvalde volt polgármestere már korábban attól félt, el fogják mismásolni a rendvédelmi hibákat.

Garland igazságügyi miniszter egy nappal a jelentés publikálása előtt találkozott Uvaldében a hozzátartozókkal, akik lehajtott fejjel, zsebkendők mögé rejtőzve hallgatták. „A szeretteik jobbat érdemeltek” – mondta nekik meghatódva, majd a későbbi sajtótájékoztatón kudarcnak nevezte a rendőri beavatkozást. Szerinte ha a rendfenntartó erők követték volna az általánosan elfogadott gyakorlatot, és egyből a fegyveres után eredtek volna, sok életet megmenthettek volna. A fegyvertartási szabályokat is bírálta:

„A gyerekeink jobbat érdemelnek annál, mint hogy egy olyan országban nőjenek fel, ahol egy 18 éves könnyedén hozzáférhet egy olyan fegyverhez, ami a csatatérre való, nem egy osztályterembe.”

Garland azt mondta a CNN-nek, óriási fájdalmat látott a szülőkön, rokonokon, akikkel beszélni tudott. A családok szerinte „kifejezték fájdalmukat, dühüket és mindenféle emberi érzést, amire számítanánk”.

Joe Biden amerikai elnök is közleményt adott ki csütörtökön, többek között szigorúbb fegyvertartási törvények meghozatalára szólítva fel a kongresszust. Az igazságügyi és oktatási tárcákkal együttműködve olyan változtatásokon dolgoznak, hogy gyorsan és hatékonyan lehessen reagálni az ilyen helyzetekre, mondta az elnök.

Mindenesetre a helyi ügyész jelentése még mindig nem készült el, így az érintett családok nem tudnak továbblépni, hisz nem tudják, ki felelős gyerekük haláláért, illetve a felelősöket megbüntetik-e valaha.

Düh és gyász

Kimberly Mata-Rubio, akinek lánya, Lexi szintén meghalt azon a napon, azt mondta, reményei szerint véget ér a kudarcsorozat, és végre foglalkozni fognak az áldozatokkal és túlélőkkel. Mata-Rubio büntetőeljárásokat is sürgetett, valamint a fegyverviselésnek a konzervatív-republikánus keménymag számára elfogadhatatlan korlátozása mellett szólalt fel. „Mert a Robb Elementary [lövöldözés] azon a napon kezdődött, amikor egy 18 évesnek megengedték, hogy egy AR-15-öst szerezzen” – utalt az elkövetéshez használt félautomata fegyverre.

Kimberly Mata-Rubio, az uvaldei iskolai lövöldözésben meghalt Lexi Rubio édesanyja beszél egy tiltakozáson a washingtoni National Mallon 2023. március 24-én – Fotó: Bryan Olin Dozier / NurPhoto / AFP
Kimberly Mata-Rubio, az uvaldei iskolai lövöldözésben meghalt Lexi Rubio édesanyja beszél egy tiltakozáson a washingtoni National Mallon 2023. március 24-én – Fotó: Bryan Olin Dozier / NurPhoto / AFP

Oscar Orona, akinek fia, Noah megsérült a támadásban, azt mondta, szeretné, ha nemcsak az Egyesült Államokban élők, hanem az egész világ felfigyelne rá, mekkora kudarc volt a rendőrség reagálása. Nem azt várná el, hogy „szuperzsaruk, szuperhősök” jelenjenek meg, csak olyanok, akik teszik a dolgukat.

A tízéves kislányát, Amerie-t elvesztő Alfred Garza III is azt mondta, szeretné, ha felelősségre vonnák a tétlen rendőröket. A kislány nagyanyja, Berlinda Irene Arreola pedig az „egymásra mutogató” rendőröket vette elő:

„Senki sem akar felelősséget vállalni. Senki sem akar elszámolni.”

Brett Cross, aki nevelt gyerekét vesztette el, azt mondta, reméli, ez a jelentés más lesz, mint a többi. Mármint lesz hatása is, futótűzként fut majd végig a helyi-állami-szövetségi rendszereken. Faith Mata azt hiányolta, hogy a kudarcért felelős felnőtt embereknek most lenne esélyük kiállni. Nekik ugyanis volt választásuk azon a napon, hogy mit tegyenek, „de az én húgom abban az osztályteremben halt meg a barátaival és tanáraival”.

Az esettel fonák módon még az amerikai Hírcsárda, az Onion is foglalkozott, éles és szarkasztikus kritikával illetve a hatóságokat. Fanyarul azt írták, a hatóságok azt vizsgálhatták a kritikus 77 percben, miért szűrődik ki félautomata fegyver zaja egy általános iskolából. A tippjeik közt szerepelt, hogy az nem is fegyver hangja, hanem a Call of Duty számítógépes játékból vagy egy gengszterrapből kiszűrődő zaj. Az Onion hozzátette, hogy a kiszűrődő gyereksikolyokra azért nem figyeltek fel, mert a gyerekek ebben a korban folyton sikoltoznak.

A valóság persze mérhetetlenül keserűbb, és az ügy még jó ideig nem zárul le teljesen. Ugyanis több pert is indítottak az érintettek a városi rendőrség és tisztviselők ellen, ezek még nem jutottak ítéletig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!