Lövöldöztek egy texasi általános iskolánál, legalább tizennyolc gyerek és egy tanár meghalt

2022. május 24. – 22:11

frissítve

Lövöldöztek egy texasi általános iskolánál, legalább tizennyolc gyerek és egy tanár meghalt
Hatóságok a helyszínen – Fotó: Marco Bello / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt és tucatnyian megsebesültek, amikor egy ismeretlen ember lövöldözni kezdett a Texas állambeli Uvalde város Robb Elementary School nevű iskolájának közelében.

Greg Abbott texasi kormányzó szerint az elkövető – egy 18 éves fiatal – szintén meghalt. „Úgy gondoljuk, hogy a kiérkező rendőrök lőtték le” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a jelentések szerint az elkövető amerikai állampolgár volt, és az Uvalde High Schoolban tanult.

„Ami Uvaldéban történt, az egy szörnyű tragédia, amit nem tűrhetünk el Texas államban. A helyi bűnüldöző szervek gyorsan intézkednek”

– mondta Abbott egy sajtótájékoztatón.

A kormányzó úgy tudja, hogy az elkövetőnél több fegyver is volt. Hozzátette, hogy úgy tűnik, két rendőrt is eltaláltak a lövedékek, de nincsenek súlyos sérüléseik – írja a CNN.

Hírügynökségi információk szerint a feltételezett elkövető a helyi közösség lakója volt, írja az MTI. Uvalde rendőrfőnöke, Pete Arredondo egy sajtótájékoztatón azt mondta: a fegyveres egyedül követte el tettét. A sérültek számát egyelőre nem határozták meg pontosan, de Arredondo szerint „több sérült is van”. A Robb Általános Iskolában alig 600 diák tanul, és a rendőrfőnök elmondása szerint második, harmadik és negyedik osztályos tanulók voltak az intézményben.

A San Antonio-i Egyetemi Kórház a Twitteren közölte, hogy két sérültet szállítottak hozzájuk az uvaldei iskolából, egy gyermeket és egy felnőttet. Mint írták: mindkét sérült – egy 66 éves nő és egy 10 éves lány – állapota válságos. Az Uvalde Memorial Hospital korábban azt közölte, hogy 13 gyermeket szállítottak az intézménybe.

A CNN amerikai televíziónak nevük elhallgatását kérő hatósági források elmondták, hogy az iskolai lövöldözés feltételezett elkövetője feltehetően lelőtte a nagymamáját is, mielőtt az iskolához ment volna. Roland Gutierrez, Texas állam szenátusának demokrata tagja a hatóságoktól kapott információkra hivatkozva közölte: a nőt helikopterrel szállították San Antonioba, és még életben van.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára a Twitteren azt közölte, hogy Joe Biden elnököt is tájékoztatták a texasi iskolai lövöldözésről. „Imái a szörnyű esemény által érintett családokkal vannak, és ma este beszédet fog mondani, amikor visszaérkezik a Fehér Házba” – írta.

Majd amerikai idő szerint este 9 óra előtt Biden a Fehér Házban elmondott beszédében „újabb mészárlásnak” nevezte a texasi esetet. „Egy gyermek elvesztése olyan, mintha kitépnék a lelked egy darabját” – tette hozzá. Az elnök felszólította a nemzetet, hogy imádkozzanak az áldozatokért és „álljanak ki a fegyverlobbi ellen.” Biden úgy fogalmazott: „Az Isten szerelmére, mikor tesszük meg azt, amit mindannyian tudjuk, hogy meg kell tennünk?”

Kamala Harris amerikai alelnök egy a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben rendezett díjátadó gálán azt mondta: „a szívünk minden alkalommal megszakad, amikor egy ilyen tragédia történik”, de ezek a lövöldözések újra és újra megtörténnek. Harris a fegyvertartási szabályokra utalva azt mondta: „nemzetként bátornak kell lennünk, és lépéseket kell tennünk, (.) hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő.”

(ABC News, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!