Kizárták Csen bácsit a kínai maraton indulói közül, mert végig dohányzott

2024. január 13. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Két év szünet után tért vissza az 52 éves kínai maratonista, Csen bácsi, akit végül kizártak a január 7-re szervezett 2024-es Hsziamen Maraton indulói közül, mivel végig dohányzott, írja a Running Magazine. A „dohányzó testvérként” ismert futó 3 óra 33 perc alatt futotta le a 42 kilométeres távot, ami öt perccel rosszabb a 2022-es teljesítményénél – amiről itt írtunk korábban.

A South China Morning Post videója alapján úgy tűnik, hogy a baseballsapkás Csent abszolút nem zavarja a futásban a szájából lógó cigaretta.

A Hsziamen Maraton szervezőbizottságának közleménye szerint Csent azért zárták ki a versenyből, mert megsértette a szabályzatot. A 2.12 cikkely értelmében „a futók civilizálatlan viselkedése – mint például a nyilvános székletürítés, dohányzás, a virágágyások vagy zöldterületek letaposása – , amely befolyásolja a versenyt és a többi futó biztonságát, kizárást von maga után”.

Csen egyébként már évek óta pöfékel futás közben. Először a 2018-as Kuangcsou Maratonon készült róla fotó cigarettával a szájában. Akkor 3 óra 36 perc alatt teljesítette a maratoni távot, majd egy évvel később ismét feltűnt a Hsziamen Maratonon, amikor még jobban teljesített. Csen ideje ugyanis 3 óra 32 perc volt. A Hong Kong Standard korábban azonban azt írta, hogy Csen állítólag csak akkor gyújt rá, amikor fut.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!