A békepárti Magyarország nem ítélte el, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat ad az oroszoknak

2024. január 10. – 19:45

Másolás

Vágólapra másolva

„A lehető leghatározottabban elítéljük, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ballisztikus rakétát exportáljon Oroszországnak, valamint azt, hogy Oroszország ezeket a rakétákat Ukrajna ellen 2023. december 30-án és 2024. január 2-án bevetette. Ezek a fegyverek növelik az ukrán nép szenvedését, támogatják Oroszország agresszióját” – így kezdődik az az állásfoglalás, amit az Egyesült Államok külügyminisztériuma tett közzé. Nyomatékosítják, hogy határozottan ellenzik az Észak-Korea és Oroszország közötti fegyverszállítást.

Az aláíró országok közt ott vannak az Európai Unió vezető hatalmai, többek közt Franciaország, valamint Németország, vagy éppen az Egyesült Királyság is. A névsorból hiányzik viszont Szlovákia és a békepárti Magyarország. Olyan EU-n kívüli országok is csatlakoztak ehhez a deklarációhoz, mint Albánia vagy Grúzia.

Január negyedikén jött arról először hír, hogy az USA szerint az oroszok észak-koreai ballisztikus rakétákat vetettek be Kijev és Harkiv ellen. Az egyik rakéta Zaporizzsja megyében egy nyílt mezőn ért földet.

A háború 686. napjának többi híre röviden:

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!