Kiderült, hogy a pozsonyi gyilkos apja is brutálisan végzett két nővel

2024. január 8. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány nappal azután, hogy elfogták a brutális pozsonyi gyilkosság gyanúsítottját, a szlovák Noviny.sk több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy a 48 éves nő szerveit kivágó Jozef Hanuska apja az a Štefan Pantl, akit pozsonyi fojtogató néven ismernek, miután megfojtott két nőt 1979-ben, és akit emiatt 1981-ben ki is végeztek – írja a Bumm.sk.

A lap szerint Pantl 25 éves korában gyilkolt meg két nőt, miután azok egy közösen átmulatott este után nem akartak szexuális kapcsolatot létesíteni az általuk akkor megismert férfivel. Egyiküket még a lakásán megfojtotta, másikukat pedig bántalmazta, megerőszakolta, majd arra kényszerítette, hogy sétálni menjen vele. A nő megpróbált elmenekülni, Pantl azonban utolérte, és egy bottal őt is megfojtotta.

A férfit végül gyilkosság, nemi erőszak és lopás miatt ítélték halálra, és 1981-ben ki is végezték. Az üggyel foglalkozó klinikai pszichiáter szakvéleményében szexuális agresszornak nevezte őt, aki rosszul viselte a visszautasítást, és azt is leszögezte, hogy akár 50 százalékos az esély arra, hogy öröklődik a genetikai hajlam. Hogy ez így történt-e, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy most Pantl fiát is kegyetlen gyilkosság elkövetésével gyanúsítják.

A 47 éves, szakácsként dolgozó férfi a gyanú szerint a 48 éves élettársával végzett brutális módon – a nő testét felnyitotta, belső szerveit egy vödörbe dobta, szívét kivágta és a földön hagyta, az arcát, a mellkasát és a combját pedig megvagdosta. A pozsonyi bíróság vasárnap döntött Jozef Hanuska előzetes letartóztatásáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!