Elfogták a brutális pozsonyi gyilkosság gyanúsítottját

2024. január 5. – 18:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség letartóztatta a pozsonyi brutális gyilkosság gyanúsítottját, az áldozat partnerét – írja az Sme.sk.

A 47 éves, szakácsként dolgozó pozsonyi Jozef H. szerda délután, egy rokonoknak küldött sms óta nem adott jelet magáról. A rendőrség pénteken őrizetbe vette a férfit.

A hatóságok csütörtök este találták meg egy 48 éves nő holttestét egy pozsonyi panelház egyik lakásában. Az Új Szó a Noviny.sk információi alapján azt írja, az áldozat testét felnyitották, belső szerveit egy vödörbe dobták, szívét pedig kivágták és a földön hagyták. A nő arcát, a mellkasát és a combját is megvagdosták.

Sajtóértesülések szerint a holttestet egy pokróccal takarták le, és egy brit útlevelet tettek rá.

A szlovák sajtó beszámolói szerint a szomszédok gyakran látták, hogy a férfi agresszívan viselkedik a nővel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!