Az IDF tudja, hol van a Hamász parancsnoka, de izraeli túszok miatt nem hajt végre ellene légicsapást

2024. január 8. – 15:44

Másolás

Vágólapra másolva

Több forrás is megerősítette, hogy az izraeli hadsereg ismeri Jahja esz-Szinvár helyzetét, azonban emellett több arra utaló beszámoló is érkezett, melyek szerint ennek ellenére azért nem próbáltak meg légicsapással végezni vele, mert rengeteg izraeli tússzal vette körül magát.

Ezt erősítette meg a Foundation for Defense of Democracies alelnöke, a helyzetet szorosan követő Jonathan Schanzer is, hozzátéve, hogy az IDF számára ezen a ponton becsületbeli ügy lehet a férfi kiiktatása:

Schanzer a Times of Israelnek elmondta, hogy szerinte a Hamász vezetője a Hán Júnisz alatti alagutakban bujkálhat, számos élő pajzsként használt izraeli túsz társaságában. Az IDF ugyanakkor hivatalosan nem kommentálta az értesüléseket, de ha tényleg ez a helyzet, akkor komoly dilemma elé lehetnek állítva.

Ahogy azt korábban ebben a cikkben részleteztük, mindig presztízskérdést csinálnak az esetleges túszok kiszabadításából – többek közt maga Jahja esz-Szinvár is egy ilyen fogolycserében szabadult ki 2011-ben –, ám a Hamász parancsnokának likvidálása is rendkívül fontos lehet a számukra. Esz-Szinvár egyébként korábban a túszoknak azt állította, nem esik majd semmilyen bántódásuk.

(Times of Israel)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!