Combközépig a skandináv hókáoszban: kollégánk a betemetett autókról és a havas fürdőkádról

Fogalmam sincs, de legyünk óvatosak – válaszoltam a feleségemnek, és már indultam is a hólapátért. Illetve indultam volna, de a hólapáthoz vezető utat éppen a hó torlaszolta el. Rengeteg hó. A feleségem pedig azt kérdezte egy perccel azelőtt, hogy nem szakad-e le az erkély ennyi hótól.

Családommal együtt Norvégia déli részén lakom már negyedik éve (bár sűrűn járunk haza). Ezalatt megszoktam, hogy itt még vannak igazi évszakok, ősszel pulóvert és széldzsekit kell húzni, télen pedig nem latyak, hanem rendes hó borítja a tájat. Viszont az idei tél itt is extrémnek számít, ahogy Skandinávia nagy részén is, nem véletlenül adta hírül a Telex is, és nem véletlenül írt a szerkesztőm, hogy írjak már valami saját élményt erről. De itt a helyi közmédia is olyan címekkel közöl cikkeket, hogy „Soha nem láttam még ennyi havat”. Jó, ezt egy bevándorló nyilatkozta, aki még csak 15 éve él itt, de hát a clickbaitnek a norvég sajtó sem bír ellenállni.

Én már láttam ennyi havat. Egyszer. 1986–1987 telén Magyarországon, amikor a megállás nélkül szállingózó hó magas falakat emelt, és alig bírtunk eljutni az iskolába. Imádtam gyerekként azokat a napokat és nem is fogtam fel, hogy milyen gondokat okoz ennyi csapadék. Az éppen akkor Budapesten megmerényelt kolumbiai nagykövethez például nem tudott eljutni a mentőautó.

Az én gyerekeim a mostani télre fognak így emlékezni. De az is lehet, hogy a következőre. Dél-Norvégiában ugyanis a klímaváltozás egyik hatása, hogy egyre több hó esik télen.

Általánosságban elmondható, hogy a Föld éghajlata egyre melegebb és csapadékosabb. Ha pedig télen nagy a hideg, a csapadék hó formájában hullik le, és ha a hideg marad, akkor a hó is. Amikor elkezdődik a tél, az Atlanti-óceán felől menetrendszerűen nedves levegő érkezik Norvégia fölé. Ez általában telibe kapja az ország nyugati részén Vestland megyét, ahol az óceáni léghullám sokszor nem is havazást, hanem hosszú esőzéseket okoz. Nem véletlenül a megyeszékhely, Bergen a legcsapadékosabb norvég nagyváros.

Ezúttal viszont a sarkvidék és Szibéria felől hideg légtömeg nyomult be Skandináviába. Ez a jeges, magas nyomású levegő Finnországtól Norvégiáig érezteti hatását. Az óceáni légtömeget például délre terelte, ahol szilveszter környékén általában azért fagypont alatt van a hőmérséklet. És akadnak kisebb-nagyobb hegyek, dombok szép számmal, így a nedves levegő felfelé kényszerült, lehűlt, aztán behavazta Svédország és Norvégia déli részét. Ahol én lakom, ott december utolsó napjaiban kezdett havazni, és majdnem egy hétig megállás nélkül esett, sűrű pelyhekben.

Hogy máskor is lehet ilyesmire számítani, az a norvég meteorológiai intézet méréseiből világosan látszik. Dél-Norvégia ugyanis egyre csapadékosabb – és egyébként egyre melegebb, de télen azért még mindig gyakrabban esik hó, mint eső. A hókrízist leginkább megszenvedő déli megye Agder, erre vonatkozik az intézet lenti grafikonja, ami azt mutatja, hogy az 1991 és 2020 közötti 30 év téli csapadékátlagához képest mennyiben tértek el az egyes évek a 20. század kezdete óta. Látszik, hogy az elmúlt évtized kiugróan csapadékos volt, és 2023 is biztosan felfelé mutató vonal lesz a grafikonon.

Tehát bár az idei hóhelyzet itt különösen súlyos, elképzelhető, hogy pár évtizeden belül nem számít már kivételesnek. A helyi és a nemzetközi médiába természetesen ilyenkor bekerülnek fotók behavazott kocsikról (én is fotóztam, naná), mikrosztorik pórul járt emberekről, és szeretném, ha annyi millió koronám lenne, ahányszor a „hókáosz” szót leírta a média a napokban (én természetesen már ironikusan írtam le a cikk címében). Igen, vannak ilyen történetek. Az például a BBC-ig is el tud jutni, hogy a délsvéd Skåne megyében ezer autó rekedt egy behavazott főúton.

Norvégiában is sokan szívnak a hó miatt. Agderben például közel ötezren maradtak áram nélkül újévkor, mert a hó súlya fákat döntött a vezetékekre, és néhány háztartásban még azóta sem állt helyre a szolgáltatás. Máshol kompok állnak vagy ritkábban járnak, amíg normalizálódik a helyzet, de a megyében néhány iskola is bezárt pár napra. A lakóhelyemen is akadnak ilyen sztorik, a feleségem munkahelye, egy klinikahálózat például kénytelen volt pár napra átköltöztetni egy ambulanciát. Az egyik kollégája pedig helyet bérelt egy parkolóházban a Minijének, mert annyira betemette a hó, hogy attól félt, elsodorja egy hókotró.

A hó mellett a hideg is sok gondot okoz, a közmédia honlapján pedig a vezető anyag éppen arról szól, hogy Oslo 200 hajléktalanja milyen nehéz napokat él át. Ebből a szempontból északon még rosszabb a helyzet, mint itt, délen. Norvégia legfagyosabb helye, ahol az eddigi negatív hőmérsékleti rekordot mérték (–51,4 Celsius-fokot), a Lappföldön található Karasjok. Most is rémisztően alacsony számokat mutat ott az időjárás-jelentés, de azért én is mindennap gyapjúalsót húzok a hónadrág alá. Lent balra a lakóhelyemre vonatkozó előrejelzés látható a csütörtöktől kezdődő napokra, jobbra Karasjok várható időjárása.

De minden kényelmetlenségével együtt nekem mégis inkább pozitív élmény átélni ezt a telet. Egyszerűen jó látni, hogy egy város vagy akár egy kisebb közösség milyen hatékonyan úrrá tud lenni a helyzeten. Ráadásul egy olyan országban, ahol nagyok a távolságok és nincs sok ember. Norvégiában körülbelül 5,5 millióan élnek, de a területe nagyjából négyszer akkora, mint Magyarországé, az ország két vége pedig messzebb van egymástól, mint Norvégia Magyarországtól. Én a sűrűn lakott norvég Riviérán élek ugyan, de itt is nagyon sok négyzetméternyi eltakarítandó hó jut egy emberre, és mindenkinek ki kell vennie a részét a nagy fehérség elleni harcból.

Én újév napján az erkélyünkkel kezdtem, mert miután gugliztam pár fotót hótól megroppant erkélyekről, ezt tartottam a legsürgősebb feladatnak. Átcaplattam a combközépig érő hóban az erkély végéből nyíló kiskamrához, ott kézzel ellapátoltam a havat az ajtó elől, kivettem a hólapátot a kamrából, és eltüntettem pár köbméter csapadékot az első emeleti erkélyünkről.

Amikor már csak bokáig ért a hó, azt mondtam, jóvanazúgy. Így sem tudtam mindet leszórni, mert a szomszéd autója elé nem lapátolhattam, szóval a hó egy része vödrökbe került, aztán meg a fürdőkádunkba. Hamar megtelt, magasra púpoztuk a havat. A gyerekek persze nagyon élvezték és mindenféle játékokat rejtettek el benne, hogy előkerüljenek, amikor olvad. Eközben folyamatosan esett a hó, szóval néhányszor még meg kellett tisztogatnom az erkélyt.

A következő napokban csak az utcánkba mozdultam ki és mindig hólapáttal. Kiástam a betemetett autónkat, a postaládákat, az ötféle szelektív szemeteskukát többször is, az iskolaudvar lejtőjén pedig lapáttal vágtam szánkópályát a gyerekeknek. Olyan is volt, hogy segítettem egy szomszédnak lapátolni, máskor ő segített nekem, a legjobb pillanat pedig az volt, amikor újdonsült litván szomszédom megdumálta egy éppen arra járó hókotró sofőrjét, hogy tisztítsa már meg a parkolót is, majd benyújtott neki az ablakon egy nokiás doboz méretű csomagot. Három és fél évnek kellett eltelnie, de végre láttam korrupciót Norvégiában!

A hókotrók egyébként havazáskor megállás nélkül jöttek-mentek pár óránként, még szilveszter éjjel is, pedig egy nem túl forgalmas zsákutcában lakunk. Nem először nyűgöz le a norvég közigazgatás, de ebben a krízishelyzetben különösen hatékonynak tűnt. Volt olyan nap, amikor délelőtt még aggódtam, eljutunk-e autóval a boltba, de délutánra már nem volt kérdés, hogy igen. Igaz, olyan ilyenkor közlekedni, mintha a Forza Horizon 3. jeges pályáján lennénk, mert itt csak az autóutakat és az autópályákat sózzák, a főutak már csak egy kis murvát kapnak, de arra hamar ráfagy egy új réteg hó.

Az önkormányzat nem is ajánlja, hogy ilyenkor bárki autóba üljön, de muszáj néha legalább bevásárolni. A városi tanács amúgy folyamatosan tájékoztatja a várost a friss fejleményekről, fontos hírforrás a Facebook-oldaluk. Még olyan apróságokra is figyeltek, mint a kutyák pórázon sétáltatásának kötelezővé tétele (mert hát nincs kapacitás még hóban eltűnt házi kedvenceket is menteni). De a közösségi önszervezésnek is vannak szép példái. Akinek van hómarója és tudja szállítani, ilyenkor megjelenik egy alkalmi munkákat gyűjtő oldalon, és ezektől az emberektől némi pénzért lehet rendelni hótakarítást.

Mire elállt a hó, már úgy éreztem, a saját kis lapátos erőfeszítéseimmel én is a jól működő hóelhárító rendszer része voltam, és közben egy sor apró élmény ért. Például szilveszter éjjel most láttam először, hogy néz ki a tűzijáték hóviharban: elmosódottabb a képe, ahogy a szél rögtön elfújja a mintázatát, és rövidebb ideig látszik, de így is nagyon szép. Tanultam egy új norvég szót is: værfast. Magyarul csak körülírni lehet, nagyjából azt jelenti, hogy „helyhez kötött az időjárás miatt”. De maga a hó is élmény: utoljára 1987-ben süllyedtem derékig a hóba, és jó volt megint átélni.

Szóval az északi hókáoszban is lehet találni pozitívumokat, a hivatalos szervek reagálása és transzparenciája pedig megnyugtató – utoljára a Covid-járvány idején volt hasonló benyomásom itt. Ha pedig nem lenne hirtelen áram vagy nem jutnánk el a boltba, B tervnek mindig ott a vészkészlet. Ezt az önkormányzat útmutatásai szerint mi is összeraktuk már hónapokkal ezelőtt. Van benne három napra elegendő víz és étel, gyertya, rádió, nem természeti katasztrófák esetére még jódtabletta is. De egyelőre elég lesz nekem egy hólapát is. Megint elkezdett esni, irány az erkély.