Kétszer számolhatták egyesek nevét, hivatalosan 95-re módosult a kermáni halálos áldozatok száma

2024. január 3. – 23:22

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb iráni adatok szerint 95-en haltak meg a kermáni temetőben elkövetett merényletben, szemben a korábban közölt 103 halálos áldozattal. Bahram Einollahi egészségügyi tárcavezető szerdán egy interjúban a helyesbítést azzal magyarázta, hogy néhány áldozat nevét kétszer számolták. Az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjének sírjánál végrehajtott robbantásokban 211-en sebesültek meg; a miniszter elmondta, hogy mintegy 30 sérült állapota válságos.

A terrorcselekményt a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászem Szulejmáni vezérőrnagy halálának évfordulóján követték el. Egyelőre egyetlen szélsőséges csoport sem jelentkezett elkövetőként, Irán vezetése azonban terrorcselekményről beszélt, amelyet egyebek között az Európai Unió is elítélt. Ez volt az Iszlám Köztársaság 45 éves fennállásának legvéresebb merénylete.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!