A tűzgolyóvá vált tokiói gép utasai: Pokolian csípett a füst

2024. január 2. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

A landolás után kigyulladt a Japan Airlines egyik személyszállító gépe a tokiói Haneda reptéren, miután a leszállópályán összeütközött egy másik repülővel. A gép valóságos tűzgolyóként szánkázott végig a kifutópályán, de filmbeillő módon a gép fedélzetén tartózkodó mind a 379 embert élve ki tudták menekíteni róla. Azon a gépen viszont, amivel összeütköztek, öt embert meghalt.

A CNN szerint az utasszállító gépen utazók közül 17-en sérültek meg. A baleset után pár órával megjelentek a túlélő utasok beszámolói. A Fox Newsnak többen is elmesélték, mit érzékeltek a balesetből.

A 17 éves svéd Anton Deibe felelevenítette, hogy a gép utastere nagyon gyorsan megtelt füsttel. A fiú szülei és nővére is a gép utasa volt. „Az egész utastér néhány perc alatt megtelt füsttel. A földre vetettük magunkat. Aztán kinyíltak a vészkijáratok, mi pedig kiugrottunk rajtuk. A füst az utastérben pokolian csípett. Pokoli volt. Fogalmunk sem volt, hova megyünk, csak kirohantunk a repülő mellé. Káosz volt.” – mondta.

A lángoló repülőgép a tokiói Haneda reptéren – Fotó: Issei Kato / Reuters
A lángoló repülőgép a tokiói Haneda reptéren – Fotó: Issei Kato / Reuters

Egy másik utas úgy fogalmazott: „Olyan robajlást éreztem, mintha valaminek nekimentünk volna. (…) Szikrákat láttam az ablakon kívül, az utastér megtelt gázzal és füsttel”.

A leszállásról készült felvételeken látszott, hogy a gép a landolás után nekiütközött a japán parti őrség gépének, ami segélyt szállított a január 1-i, közel 50 ember halálát okozó erős földrengés áldozatainak. Az ütközés után lángok csaptak fel az utasszállító repülőgép szárnyai közelében, amik aztán gyorsan átterjedtek az egész gépre.

A közösségi médiában megosztott felvételeken és képeken látható, amint az utasok a füsttel teli kabinban kiabálnak, aztán a vészcsúszdán keresztül jutnak ki a gépből, miközben a tűzoltók már oltják a repülőt.

Hirojuki Kobajasi, a Japan Airlines egyik volt pilótája az NHK Newsnak azt mondta, a gépek a forgalomirányító központtal való félreértés miatt ütközhettek össze, de hivatalosan az ütközés okát még vizsgálják. Szerinte a hatalmas tűz az üzemanyagtartályba jutó szikrákból indulhatott ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!