Öt ember meghalt, amikor a tokiói reptéren összeütközött két gép, hatalmas tűzgolyóvá vált az egyik

2024. január 2. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

A landolás után kigyulladt a Japan Airlines egyik személyszállító gépe a tokiói Haneda reptéren, miután a leszállópályán összeütközött egy másik repülővel, írja a BBC. A gép valóságos tűzgolyóként szánkázott végig a kifutópályán, a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint a gép ablakain is lángok csaptak ki.

A Reuters információi szerint a japán parti őrség gépével ütközhetett a Japan Airlines belföldi járata. A légitársaság közlése szerint gép fedélzetén 379-en tartózkodtak, de mindenkit sikerült kimenekíteni róla.

A BBC szerint japán parti őrség közölte, hogy a gépük fedélzetén tartózkodó hat ember közül csak egy menekült meg, a másik öt ember meghalt.

A Reuters azt írta, a parti őrség repülőgépe Japán nyugati partvidékén fekvő Niigata repülőterére tartott, hogy segélyt szállítson az újév napján bekövetkezett, közel 50 ember halálát okozó erős földrengés áldozatainak.

A közösségi médiában megosztott felvételeken és képeken látható, amint az utasok a füsttel teli kabinban kiabálnak, aztán a vészcsúszdán keresztül jutnak ki a gépből, miközben a tűzoltók már oltják a repülőt.

„Olyan robajt éreztem, mintha valaminek nekimentünk volna” – mondta a Kyodo hírügynökségnek a járat egyik utasa. „Szikrákat láttam az ablakon kívül, és az utastér megtelt gázzal és füsttel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!