Január végéig biztosan zárva lesz az épület, ahol a prágai lövöldözés történt

2023. december 30. – 07:37

Január végéig biztosan zárva lesz az épület, ahol a prágai lövöldözés történt
A lövöldözés helyszíne – Fotó: Ivo Havranek / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább január végéig zárva lesz a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának főépülete, ahol december 21-én tizennégy ember vesztette életét és huszonöten megsérültek egy lövöldözésben, írja az MTI.

A kari adminisztráció közleménye szerint „elsősorban technikai okok miatt” a főépület legalább január végéig zárva marad. A Bölcsészettudományi Kar egyéb helyiségeiben legkorábban január 12-én újraindul a tanítás. A karon tanulókat most nem kötelezik vizsgára, kérésre azt egy későbbi időpontban tehetik le.

A 24 éves tömeggyilkos, David Kozak öngyilkos lett. A rendőrség megállapította, hogy ugyancsak ő december 15-én agyonlőtt egy 32 éves férfit és két hónapos kislányát a főváros külterületén, a Klánovicei erdőben.

Az áldozatok emlékére nemzeti gyásznapot tartottak Csehországban, Budapesten a szolidaritás jeléül Prága színeivel, pirossal és sárgával világították meg a Lánchidat.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!