Orosz rakéta repült Lengyelország légterébe, majd vissza Ukrajnába

2023. december 29. – 15:16

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Ukrajna irányából érkező azonosítatlan légi eszközt észleltek Lengyelországban pénteken reggel, miközben Oroszország a közel két éve tartó háború egyik legsúlyosabb légitámadását hajtotta végre Ukrajna ellen, írja a Reuters.

Az ismeretlen repülő eszköz útját a légtérbe lépésétől egészen addig követték a lengyel légvédelem radarjai, amíg a jelzések megszűntek. Sérültekről és károkról egyelőre nem érkezett jelentés, de az AP beszámolója szerint Donald Tusk miniszterelnök rendkívüli egyeztetést tartott Andrzej Duda lengyel elnökkel, majd megbeszélést hívott össze a védelmi miniszterrel, a hadsereg főparancsnokával és a nemzetbiztonsági szervek vezetőivel, később pedig ülésezni fog Nemzetbiztonsági Iroda is.

A TV Republika csatorna beszámolója szerint jelenleg a dél-lengyelországi Hrubieszów városának közelében kutatnak az ismeretlen repülő tárgy nyomai után. A lublini régió kormányzója, Krzysztof Komorszki az esettel kapcsolatban, az X közösségimédia-oldalon megosztott bejegyzése szerint a helyi hatóságok nem rendelkeznek megerősített információval arról, hogy az Ukrajna felől érkező azonosítatlan repülő eszköz valóban a környéken ért volna földet.

Később a Polsat News hírcsatorna cikke szerint a lengyel vezérkari főnök bejelentette, minden jel arra utal, hogy egy Ukrajnára kilőtt orosz rakéta sértette meg a lengyel légteret reggel hét óra körül. A rakéta kevesebb mint 3 percet töltött Lengyelország fölött, ez alatt körülbelül 40 kilométert tett meg, majd visszatért Ukrajna fölé, ahol feltehetően lelőtte az ukrán légvédelem.

Bár a mostani eset körülményei még tisztázatlanok, korábban hasonlóan nagy riadalmat keltett a NATO keleti határán fekvő Lengyelországban, hogy 2022 novemberében egy eltévedt ukrán légvédelmi rakéta zuhant le az országi déli régiójában található Przewodów falu mellett, két ember halálát okozva.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!