Az ellenzék szerint csalás történt a szerbiai előrehozott választáson, amit Aleksandar Vučić pártszövetsége nyert

2023. december 18. – 09:32

Másolás

Vágólapra másolva

Az iskolai mészárlások után kialakult tömegmozgalom, a „Szerbia az erőszak ellen” listáján szereplő képviselők szerint valásztási csalás történt a vasárnapi előrehozott választáson, amit Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök mögött álló pártszövetség nyert meg, írja az MTI. Az ellenzéki összefogás tagjai a vajdasági tartományi és az önkormányzati választások eredményét is kifogásolják, ezért hétfőre tiltakozást jelentettek be és a belgrádi választások megismétlését követelik.

Szerintük a pártszövetség vezető erejét adó Szerb Haladó Párt (SNS) 81 százalékos feldolgozottságnál 21 ezerrel több szavazatot kapott Belgrádban a saját listájuknál, ami csak úgy történhetett, hogy több mint 40 ezer, belgrádi lakhellyel nem rendelkező szavazót szállítottak a fővárosba, ezzel „drámaian megváltoztatták” az eredményt.

A hétfő reggeli adatok alapján, 51,23 százalékos feldolgozottságnál a Szerb Haladó Párt 47,27 százalékot szerzett, a „Szerbia az erőszak ellen” nevű lista 22,82 százalékot, a Szerbiai Szocialista Párt 6,68, százalákot, a Remény koalíció 4,93 százalékot, A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista pedig 4,62 százalékot, így jelen állás szerint ők jutnak be a 250 fős parlamentbe. A választási bizottság hétfő este közöl előzetes eredményeket, csütörtökön pedig a végleges eredményeket is közzé teszi, ha sehol nem kell megismételni a szavazást.

Vučić vasárnap bejelentette, hogy az SNS vezette pártszövetség a parlamenti választásokkal párhuzamosan zajló önkormányzati választásokat is megnyerte – az viszont egyelőre kérdéses, mi lesz a belgrádi önkormányzati választás eredménye. A CeSID/Ipsos-számlálás szerint 41,3 százalékos feldolgozottságnál a Vučić-lista 38,4 százalékot kapott a fővárosban, míg az ellenzéki szövetség 35,1-et.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!