Erdoğan: Gyorsan megvalósítható a gázai tűzszünet, ha Amerika felhagy Izrael feltétel nélküli támogatásával

2023. december 15. – 06:53

Másolás

Vágólapra másolva

Recep Tayyip Erdoğan török elnök telefonon közölte Joe Biden amerikai elnökkel, hogy az Egyesült Államoknak történelmi felelőssége van abban, hogy a lehető leggyorsabban tartós tűzszünetet biztosítson a Gázai övezetben. A beszélgetésről kiadott közleményében Erdoğan hivatala azt közölte, hogy a török elnök azt mondta Bidennek, hogy a tűzszünet gyorsan megvalósítható, ha az amerikai kormány felhagy Izrael feltétel nélküli támogatásával. A török államfő azt is mondta, hogy Izrael elhúzódó támadásainak negatív globális következményei lehetnek.

„Az Egyesült Államok történelmi felelőssége, hogy a lehető leghamarabb tartós tűzszünetet biztosítson a térségben” – mondta Erdoğan.

A Fehér Ház közleménye azt emelte ki, hogy Biden elnök megismételte, hogy támogatja Izrael önvédelemhez való jogát. A két elnök továbbá megvitatta a humanitárius segítségnyújtás fokozására és a polgári lakosság védelmére irányuló erőfeszítéseket, valamint „a palesztin nép politikai horizontjának szükségességét”.

A megbeszélésen szó esett a NATO megerősítéséről és Svédország mielőbbi csatlakozásról, valamint Törökország NATO-interoperabilitásának fokozásáról is. Biden és Erdoğan megállapodott arról, hogy szoros kapcsolatot tartanak fenn a 2024. júliusi washingtoni NATO-csúcstalálkozót megelőzően.

John Kirby, a Fehér Ház szóvivője egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt is elmondta, nem lenne meglepve, ha a két elnök közötti telefonbeszélgetés során az F-16-os vadászgépek kérdése is szóba került volna. „Beszéltek a NATO-ról és Svédország csatlakozásáról” – mondta. „Egyáltalán nem lennék meglepve, ha az is szóba kerülne, hogy továbbra is támogatjuk az F-16-osaik modernizációs programját” – tette hozzá.

(BBC, Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!