A brit tengeri kereskedelmi hivatal óvatosságra inti a Jemen partjainál elhaladó hajókat

2023. december 15. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

A brit tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO) azt tanácsolja a hajóknak, hogy óvatosan haladjanak át a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Báb el-Mandeb tengerszoroson, és „jelentsenek minden gyanús tevékenységet”. Azt is közölték, hogy vizsgálatot folytatnak egy jemeni kikötő közelében történt incidens miatt.

A szorosban és a Vörös-tengeren több hajót is támadás ért azóta, hogy a Hamász október 7-én terrortámadást intézett Izrael ellen. A jemeni húszik – egy Irán által támogatott lázadó csoport – vállalta a felelősséget néhány csapásért, azt állítva, hogy olyan hajókat vesznek célba, amelyek kapcsolatban állnak Izraellel, vagy az országba tartanak. A húszi lázadók megfogadták, hogy addig folytatják a támadásokat, amíg Izrael fel nem oldja a Gázai övezet blokádját.

(Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!